Nemzetközi foci

LaLiga: a Real mindent megtett, hogy ne kelljen halasztani

Úgy tűnik, jogos a madridi felháborodás: három opciót is kínáltak, egyik sem volt jó a Celta Vigónak.

Nem jött jól a Real Madridnak, hogy a szélviharban megrongálódott stadion miatt el kellett halasztani a vasárnap estére kiírt Celta Vigo elleni idegenbeli bajnokit. A találkozót ugyanis szinte lehetetlen bezsúfolni a versenynaptárba: mindkét fél érdekelt a nemzetközi porondon, ráadásul a Realnál bíznak a minél hosszabb Bajnokok Ligája-menetelésben.

A két csapat egymást követően több nyilatkozatot is tett az ügyben, a vitába pedig beszállt Vigo polgármestere, Abel Caballero is, aki azzal vádolta a rivális klubot, hogy egyszerűen nem akarja tudomásul venni: a biztonsági intézkedések, így a halasztás is szükséges volt.

Erre a Real Madrid vezetősége hivatalos közleményben reagált.

Ebben a klub sajnálatát fejezi ki, hogy a polgármester ilyen vádakkal illeti a csapatot, és egyben „nem megfelelőnek és pontatlannak” nevezik a kijelentéseket, ugyanis szó sincs arról, hogy a klub megkérdőjelezte volna a biztonsági intézkedéseket.

Leszögezik: a Real a szabályoknak megfelelően, harminc órával a kezdés előtt, amikor már tudta, hogy gondok lehetnek, javaslatokat tett a Celta Vigónak, illetve a liga vezetőségének. Egyrészt, hogy vizsgálják meg a megrongálódott stadion javításának lehetőségét; majd, hogy lezárható-e a stadion érintett lelátója; illetve ha az előbbi két opció nem megoldható, akkor annak a lehetőségét, hogy a mérkőzést hol lehetne lejátszani a közelben, hogy elkerüljék a felek a halasztást, ami nem csak a versenyben hathat negatívan a klubokra, hanem például a tévés közvetítés is kieshet.

A történet vége ismert: a szövetség gőzerővel keresi az új időpontot, de az nagyban függ a két együttes nemzetközi szereplésétől is.

Olvasói sztorik