Nemzetközi foci

Egyetlen ember akadályozta meg a korábbi MU-kedvenc visszatérését

Evra végül a Marseille-hez igazolt.

Bár közel járt ahhoz, hogy visszatérjen korábbi sikerei színhelyére, Old Traffordra, Patrice Evra végül a Juventusból a Marseille csapatához szerződött január végén. A 35 éves francia hátvéd – aki 2006 és 2014 között tíz trófeát, közte egy Bajnokok Ligája-serleget is nyert a Manchester Uniteddel – most elárulta, miért nem szerződött a “vörös ördögökhöz”:

– Nagyon közel voltam a Manchester Unitedbe igazoláshoz. Nagyon-nagyon. Mourinhóval is beszéltem, úgy tűnt, minden megy mint a karikacsapás, és pár napon belül aláírok a csapathoz. De hiába voltam én is, a régi csapattársaim is, és alighanem a szurkolók is nagyon izgatottak a visszatérésem miatt, volt egy ember, akit most nem nevesítek, aki alighanem nagyon ellene volt a szerződtetésemnek. Egy ideig vártam, de miután rájöttem, hogy emiatt a bizonyos személy miatt a csapat nem fog lépni az ügyemben, megkértem a menedzseremet, hogy keressen más lehetőségeket. Így jött képbe a Marseille, akikkel egyetlen nap alatt meg is egyeztünk. Megnyertek a projektjükkel, ráadásul úgy kezeltek, mint egy istent, egyértelművé tették, hogy nagy szükségük van rám – nyilatkozta Evra a Sky Italiának.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik