Nemzetközi foci

Egykori Real Madrid-csillagra hajt a Barca

Holtponton Mesut Özil szerződéshosszabbítása Londonban, spanyol sajtóhírek szerint ismét támadásba lendültek a katalánok.

Az Arsenal német világbajnoka, Mesut Özil tárgyal az angol stábbal és a menedzserével, hogy maradjon a klubnál, esetleg búcsút intsen Londonnak, netán a Premier League-nek. Régebben is lehetett hallani az FC Barcelona érdeklődéséről, ezek a pletykák ismét felreppentek – írja a Sport című katalán lap.

Az „ágyúsok” húznák az időt az átigazolás kapcsán, mivel nem csak a német, hanem a chilei sztárjuk, Alexis Sánchez is távozni készül. Ahogy arról már beszámoltunk, Özil sem kapkod, a jövőjéről hozott döntés Arsene Wengeren is múlik.

Tudom, a szurkolók azt szeretnék, hogy maradjak, de tárgyalnunk kell a vezetőkkel. A klubnál tudják, döntő mértékben Arsene Wenger miatt vagyok itt. 2013-ban a mester szeretett volna leigazolni, ő volt az, aki mindig hitt bennem. A klubnál azt is tudják, hogy szeretném tudni: milyen terveik vannak a francia szakvetővel – árulta el a német világbajnok, aki eddig húsz bajnoki meccset játszott a szezonban, szóval a játékpercekre nem lehet panasza, de feltétlen szintlépés lenne számára a katalán klub.

Spanyol lapértesülések szerint a barcelonai illetékesek igyekeznek rávenni a 28 éves középpályást, hogy térjen vissza a LaLigába, és a Real Madrid után húzza magára a Barca mezét.

Olvasói sztorik