Nemzetközi foci

NDK-s zászlóshajók juthatnak fel a Bundesligába

Sok tavalyi kieső térhet vissza az első osztályba. Európai körkép a kiesés elleni és feljutásért vívott harcról.

Európa szinte minden őszi, tavaszi lebonyolítású bajnokságában túl vagyunk már az idény felén. Egyes helyeken még tart a szünet, máshol már rúgják a bőrt, de egy biztos: közelít a végső elszámolás ideje, amikor kiderül, kik vannak a vonal alatt és fölött, magyarán a 2017-18-as idényben kik szerepelhetnek majd az első osztályban.

A Rangadó.hu szertenézett kicsit, és megvizsgálta, hogy állnak a feljutásért vívott harcok a topligákban, illetőleg szót ejtünk majd néhány más érdekes küzdelemről is.

Premier League/Championship

Az angol másodosztályban továbbra is az első két helyezett jut fel egyenes ágon a Premier League-be, a harmadik pozícióért pedig a 3-6. helyezett oda-visszavágós alapon, majd a két győztes egy Wembley-ben rendezett osztályozón vív meg.

Az előző szezonban óriási szenzációnak számított a Newcastle United búcsúja az élvonaltól, így most az lenne a meglepetés, ha nem jutnának vissza. Egyelőre nem így áll a helyzet, a 46-ból 27 forduló után a „szarkák” egyelőre a Brighton mögött második helyen állnak. Utóbbi klub egyébként 1983 óta nem járt a legfelsőbb divízióban.

A playoffért már nagyobb a küzdelem, jelenleg a Reading-Leeds-Huddersfield-Sheffield Wednesday négyes áll befutó helyen. Közülük a Reading a közelmúltban többször is élvonalbeli volt, míg a Leeds a 2000-es évek elején még a Bajnokok Ligája élcsapatai közé tartozott, azóta viszont a harmadosztályt is megjárták, a legnagyobb szenzációt alighanem az ő visszajutásuk jelentené.

Lőtávolon belül van még a Barnsley, a Norwich City, a Derby County, a Preston North End és a Fulham is, vagyis csupa-csupa nagyobb múltú gárda, kivéve persze a Barnsley-t. A tavaly a PL-ből csontutolsóként kihulló Aston Villa most 9 pontra van a 6. helytől, de az eddigiek alapján nem valószínű, hogy a mostani idényben sikerül a visszajutás.

LaLiga/LaLiga2

A spanyol másodosztály lebonyolítása azonos a Championshipéval, azzal a különbséggel, hogy a play-off döntője nem egy, hanem kétmeccses.

Az előző idényben a Levante, a Rayo Vallecano és a Megyeri Balázst is soraiban tudó (de nem játszató) Getafe vett búcsút a La Ligától és a háromból két együttes azonnali visszakapaszkodása nem is reménytelen.

Az egyébként az egész 2015-16-os idényben a bennmaradásra reménytelennek tűnő Levante például óriási fölénnyel vezeti a másodosztályt, a 2. Girona előtt 7, a 3. Cádiz előtt 12 pontos előnyben vannak.

A 4. a Getafe, a maradék két play-off helyen pedig szintén két olyan gárda viaskodik, amely az elmúlt években játszott az első osztályban is: a Real Valladolid és a 34 pontos Tenerife.

A 22 csapatos bajnokságban még 19 forduló van hátra, a mezőny pedig rettenetesen sűrű, még a 19-21. Almería, Murcia, Mirandés trió is csak 10 pontra van a play-offtól, így becslésekbe kár volna bocsátkozni, de az mindenesetre figyelemre méltó, hogy az előző idényben sokáig egész pompásan szereplő Rayo Vallecano egyelőre csak a 17.

Bundesliga/Bundesliga 2

Neves gárdáktól vett búcsút 2016-ban a Bundesliga, hiszen a Hannover azt megelőzőleg már 2002 óta tartotta első osztályú szereplését, míg az évet az utolsó 13 meccsen mindössze 6 (!) ponttal záró, még patinásabb Stuttgart története során csak másodszor esett ki, utoljára 1977-ben játszottak a második vonalban.

A 18 csapatos bajnokság 16. helyezettje osztályozót vív a második vonal harmadikjával, míg az első és utolsó kettő természetesen kiesik, illetve feljut. A Frankfurt 2016-ban kivívta a bennmaradást a Nürnberggel szemben. A párharc jellemzően az elsőosztályúaknak kedvez, utoljára 2012-ben sikerült az akkor másodvonalbeli Fortuna Düsseldorfnak nyernie (a Hertha kárára).

16 fordulóval a vége előtt nem úgy néz ki, hogy a Nürnberg számára ez az idény hozza el a visszajutást, hiszen a 2. helytől egyelőre 10, a 3.-tól 7 pontra vannak – ezeket a pozíciókat jelenleg a két kieső, a Stuttgart és a Hannover foglalja el, míg az első helyen a 2013-14-ben bundesligás Braunschweig áll. A feljutásért vívott közelharcban még ott tülekedik a korábban soha élvonalban nem járó Union Berlin, a szintén volt NDK-s Dynamo Dresden, a szintén Bundesliga-szűz Heidenheim is.

Érdekesség, hogy az utolsó két helyen az elmúlt 10 évben egyaránt Bundesliga-szereplő Arminia Bielefeld és St. Pauli áll.

Serie A/Serie B

Szintén 3-3 kieső és feljutó van az olasz bajnokságban. A Serie A-ból az utolsó három egyenes ágon kiesik, míg a B-ből az első kettő feljut, a harmadik helyért pedig hat csapat verseng. Első körben az 5-8. helyezettek játszanak ki-ki meccset, annak győztesei pedig aztán a 3-4. helyezettekkel vívnak oda-visszavágót, a maradék két, állva maradt csapat pedig szintén kétszer találkozik a fináléban.

Az előző idényben a Carpi-Frosinone-Hellas Verona triótól vett búcsút a Serie A és adott esetben akár mindhármat újra viszontláthatná. Az első helyezett ugyanis jelenleg 44 ponttal a Hellas Verona, a 2. 41-gyel a Frosinone, a következő hat között pedig megtalálható a Carpi is; csakúgy, mint az 1968 óta az élvonalban nem szereplő SPAL, a Serie A-t soha nem látó Benevento, Virtus Entella és Cittadella, valamint a náluk azért jelentősen nagyobb nevű Perugia, amely viszont 2004 óta alacsonyabb osztályokban sínylődik (ráadásul tönkre is ment).

A 32 pontos Perugiához rengetegen közel vannak még, így többek között a közelmúltban első osztályú Bari-Novara-Ascoli-Brescia négyes is.

Nem lesz gondja a Dinamo Moszkvának; bajban a Slovan Liberec

Az előző idény végén óriási megdöbbenésre búcsúzott az első osztálytól Dzsudzsák Balázs korábbi csapata, a Dinamo Moszkva. Oroszország egyik legpatinásabb gárdája tehát jelenleg a második vonalban szerepel, de a feljutással aligha lesz gondja: még az osztályozótól is 13 pontra vannak és toronymagasan vezetik a ligát – ugyanitt a 2013-ban még EL-induló Kuban Krasznodar friss kiesőként csak a 14.

Idézzünk még fel néhány meglepő eredményt. Azerbajdzsánban a Nyefcsi Baku 8 csapatból 15 forduló után 10 ponttal a 7.; Belgiumban nem áll fényesen a második vonalban a Cercle Bruges; Bosznia és Hercegovinában viszont vélhetőleg visszajut a 2011 bajnoka, a Borac Banja Luka.

Csehországban veszélyben, két pontra a kiesőzónától túl a féltávon az elmúlt öt év mindegyikében EL-induló, legtöbbször csoportkörös Slovan Liberec; viszont vezeti a másodosztályt a nevesebb Sigma Olomouc és Baník Ostrava.

Az egyik legnagyobb meglepetés talán az izraeli pontvadászat, ahol ugyan még hátra van az alsóházi rájátszás, de a nyolcszoros bajnok, 2011-14-ben EL-induló, 2010-ben BL-csoportkörös Hapoel Tel-Aviv egyelőre öt ponttal az utolsó előtti mögött szerénykedik; de visszajuthat a másodosztályban éllovas Maccabi Netanya, Lothar Matthaus egykori csapata.

1956 óta csak az előző volt a 12. évad, amit a NAC Breda a másodosztályban töltött, Horváth Gábor egykori csapata pedig most az 5., osztályozós helyen áll a visszajutásért vívott ádáz küzdelemben.

Skóciában a már második éve meglepetésre másodosztályú Hibernian Edinburgh 2016-ban a Rangers miatt nem juthatott fel egyenes ágon, a Falkirk pedig elütötte a rájátszásban, most viszont más már nem állhat az útjában, nyolcpontos előnyük kitarthat szezon végéig.

Svájcban az FC Zürich 12 pontos előnnyel vezet a másodosztályban, miután 2009 bajnokaként 2016-ban búcsúzni kényszerült az élvonaltól; végül pedig Ukrajnára is vessünk pillantást: 2015 Európa Liga-finalistája, a Dnyipro Dnyipropetrovszk tavaly már a megszűnés szélén táncolt, de egyelőre életben maradt, bár a kieséstől csak néhány pont választja el.

Utóbbi kép a vidi.hu-ról származik.

Olvasói sztorik