Nemzetközi foci

Az időbüntetésről is tárgyal márciusban az IFAB

A labdarúgás szabályalkotó testülete napirendre tűzi az időbüntetés bevezetését.

Az időbüntetés bevezetését is napirendre tűzte a labdarúgás szabályalkotó testülete (IFAB). Az IFAB március 3-án tartja következő ülését Londonban, és ennek során azt is megvizsgálja, hogy sárga lapok után le lehetne-e átmenetileg küldeni a vétkest a pályáról. Az újítást egyelőre csak a korosztályos bajnokságokban tesztelnék, a felnőtt vagy profi szinten való alkalmazásról nincs szó.

Az ötletet legutóbb Marco van Basten, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) technikai igazgatója vetette fel januárban.
A Wembley Stadionban sorra kerülő IFAB-tanácskozáson a tagok a videobírós teszteredményeket is áttekintik, illetve hosszabbításos meccseken a negyedik cserelehetőség is terítéken lesz.

Az 1886-ban alapított, nyolctagú IFAB tagságának felét – 1913 óta – a FIFA adja, a másik négy szakértő pedig Angliát, Skóciát, Észak-Írországot és Walest képviseli. A szabályok megváltoztatásához a voksok 75 százaléka szükséges.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.