A BBC Radio 4 készített a korábbi angol válogatott labdarúgóval, David Beckhammel egy hosszabb interjút, melyben a focista elárulta, amikor még a Manchester Unitedben játszott, a klub a tudtán kívül megegyezett a Barcelonával.
– Sebzettnek és dühösnek éreztem magam abban az időben a kialakult szituáció miatt, kevesebbet játszottam, de nem gondoltam volna, hogy egyszer távozom az Old Traffordról – idézi a 115-szörös válogatott játékost a goal.com. – Aztán hallottam pletykákat, hogy már eladott engem a United. Éppen Amerikában pihentem a feleségemmel, Victoriával, amikor az egyik barátom hívott, és azt mondta a Sky Sports szerint az MU megegyezett rólam a Barcelonával. Csak annyit tudtam erre válaszolni, hogy ez nem igaz, ilyesmiről nem tudok.
– Aztán visszarepültem Angliába, és megpróbáltam beszélni Peter Kenyon vezérigazgatóval és a menedzseremmel, hogy mi folyik itt. Azt mondták, igen, igaz a hír, létre jött a megállapodás a Barcelonával. Azt mondtam az ügynökömnek, ha eligazolok, csakis a Real Madridba megyek. Egy nappal később már a Real elnökével tárgyaltunk és megszületett az átigazolás – nyilatkozta David Beckham.