Nemzetközi foci

Barca-gól: 57 centit nézett el a bíró

A spanyol tévések kiszámolták, pontosan mennyit tévedett Hernández Hernández. Nem csoda, hogy Luis Enrique a videobíró mellett érvelt.

57 centiméter!

Ezt nem vette észre a szombati Betis-Barcelona bajnokit dirigáló Alejandro José Hernández Hernández. Nemcsak a játékvezető, a segítői sem látták, hogy a 78. percben kiegyenlített a vendégcsapat.

A spanyol tévések számítógépes méréssel állapították meg, hogy a labda több mint fél méterrel túljutott a gólvonalon, a „spori” mégsem adta meg a találatot. A felvételeken jól látható, hogy Aissa Mandi, a hazaiak védője jóval a gólvonal mögül rúgta ki a labdát…

Ezek után nem is csoda, hogy Luis Enrique, az FC Barcelona vezetőedzője ismételten a videobíró-rendszer bevezetése mellett foglalt állást.

– Láttam egy fotót az akcióról… – kezdte mondandóját az FCB szakvezetője. – Most is azt mondom, amit korábban: a játékvezetőknek szükségük van segítségre, és ebbe a technikai támogatás is beletartozik.

A tréner szerint egyszer jól jár a csapata, máskor nem egy-egy ilyen helyzetben, de mindentől függetlenül „ez az akció rávilágított arra, mit tudna segíteni” a videobíró.

Ha bemegy, gól – vagy nem…

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik