Nemzetközi foci

Római játékosért harcol a Juventus és a Liverpool

Jürgen Klopp Paredes leigazolásával húzná ki a gödörből csapatát, de a torinóiaknak is kell a középpályás.

Egybehangzó angol és olasz lapértesülések szerint létszámfelettivé vált az AS Roma együttesénél Leandro Paredes, a gárda argentin középpályása. A 22 éves játékost egy év kölcsönjáték után 2015-ben igazolták le a “farkasok”, de a tavalyi szezont teljes egészében az Empolinál töltötte kölcsönben – idén pedig 14 meccsen egy gólig jutott a rómaiaknál. Eladására a hírek szerint azért is szükség van, hogy a csapat előteremtse a pénzt az Atalanta szupertehetségének, a Chelsea által is üldözött Franck Kessie-nek a leigazolásához.

Sajtóhírek szerint a legkomolyabb érdeklődő a Liverpool, ahol remélik, hogy egy új középpályás igazolásával megoldódnának a gárdánál az elmúlt hetekben felmerülő problémák – ezért pedig 26 millió eurót sem sajnálnának a mersey-partiak. Nem az angol gárda az egyetlen azonban, amely a játékos aláírásáért hajt: a Luiz Gustavo által ismételten kikosarazott Juventus mindenképpen igazolna még egy középpályást januárban – viszont a torinóiak jelentős hátránnyal indulnak e harcban, hiszen a Roma valószínűleg nem szívesen adná el tehetségét egy rivális csapatnak.

Olvasói sztorik