Nemzetközi foci

Eddig tartott a csoda? Klopp távozását követelik a liverpooli szurkolók

Három vereség, két kupabúcsú, lépéshátrány a Premier League-ben – elfogyhat a türelem.

2015 őszén óriási csinnadratta közepette nevezték ki a Liverpool élére a korábban a Borussia Dortmundnál sikert sikerre halmozó, de az azt megelőző idény végén távozó Jürgen Kloppot. Mivel a „vörösök” a Premier League-érában még nem nyertek bajnoki címet és 2010 óta jellemzően merő vesszőfutás az életük, kitörő lelkesedéssel fogadták az első olyan trénert, akinek kinevezése osztatlan örömöt okozott a szurkolóknak.

A Liverpool az előző idényt az összességében inkább csalódást keltő nyolcadik helyen zárta, az FA Kupában a legjobb 32 volt a végállomás, a Ligakupában pedig a döntőben tizenegyesekkel kaptak ki a Manchester Citytől, vagyis trófeát végül nem sikerült nyerniük.

A 2015–2016-os szereplést még inkább Brendan Rodgers keretének tudták be a drukkerek, de Klopp a télen és a nyáron már a saját szája íze szerint alakíthatta a csapatot, vagyis fogynak a kifogások, pláne, hogy a menedzsment jelentős befektetésekre is hajlandó volt, a német tréner szinte mindenkit megkapott, akire „rábökött”.

Az idény nem is kezdődött rosszul, hiszen egészen az előző hétig a Liverpool talpon volt az FA Kupában, a Ligakupában már az elődöntőnél járt és a bajnokságban is tartotta a lépést az élbollyal, de most néhány nap alatt összedőlni látszik a kártyavár. Előbb az Anfield Roadon szenvedtek vereséget a kiesőjelölt Swansea Citytől a Premier League-ben; aztán az odavágó után a visszavágón is 1-0-s vereséget szenvedtek a Southamptontól a Ligakupa elődöntőjében, így búcsúztak; végül pedig a másodosztályú Wolverhampton Wanderers is legyőzte őket Liverpoolban az FA Kupában, véget vetve kupaálmaiknak.

https://www.youtube.com/watch?v=BW8sWH4pxMc

Bár a bajnokság még egyáltalán nincs veszve (a hátrányuk a Chelsea-vel szemben viszont kétszámjegyűre duzzadt), kimondható, hogy kisebb krízisbe kerültek, ennek megfelelően pedig villámgyorsan megjelentek a károgók: a Twitteren máris létrejött a #KloppOut, vagyis a „Távozz, Klopp” hashtag. A metro.co.uk össze is gyűjtött néhány velősebb tweetet ezzel a megjelöléssel:

– Túl korai ez a #KloppOuthoz? – kérdezi egy felhasználó.

– Mennie kell! #KloppOut – fogalmaz egy másik.

– Mi a közös a Plymouth-ban, a Swansea-ban, a Southamptonban és a Wolverhamptonban? Mindannyian jobbak voltak nálunk a hónapban – írja egy harmadik.

– Szerződtess vagy távozz, nincs szükségünk egy új Wengerre – mondja egy negyedik.

Mi több: a Twitteren már egy külön #KloppOut felhasználó is létrejött, amely a többi között felhívja a figyelmet arra, hogy a következő három mérkőzés a Chelsea, a Tottenham és az Arsenal ellen lesz, vagyis a német menedzsert még most kéne meneszteni, helyére pedig Steven Gerrardot kinevezni; illetőleg bejelenti, hogy a londoni Kékek elleni találkozót megelőzően tüntetést szerveznek az Anfield Roadon, Klopp távozását követelve. Ennek komolyságát támasztja alá a következő bejegyzés, amely szerint egy, a stadion fölött elhúzó repülőre akasztott #KloppOut hirdetésre is gyűjtenek.

Megkezdődött a mémgyártás is, amelyből két példányt prezentálunk itt:

Ruthless #LFC #Footy #Banter

BenchWarmers (@bewarmers) által közzétett fénykép, 2017. Jan 21., 06:40 PST

„Termékfigyelmeztetés: Ez lehet az egyetlen kupa, amelyet idén kap”

A végére pedig még egy érdekes statisztikát tartogattunk: a Cold Rainy Nights in Britannia Facebook-oldal által közölt statisztika szerint a Wolverhampton Wanderers jelenlegi menedzsere, Paul Lambert még egyszer sem veszített meccset karrierje során az Anfielden. Hat próbálkozásból négy győzelmet és két döntetlent tud felmutatni csapataival, 11 lőtt és öt kapott góllal.

Olvasói sztorik