Nemzetközi foci

Sturridge csak szenved a Liverpoolban: Klopp is megszólalt

A német edző biztos abban, hogy válogatott támadója hamarosan ismét csúcsformában futballozik majd.

A sérülései után visszatért, 25-szörös angol válogatott csatár egymás után öt mérkőzésen nem lőtt gólt, ugyanakkor az edzője továbbra is bízik benne.

– Időre van szüksége, emberi dolog, hogy olykor kihagy helyzeteket. Ha valaki hosszú ideig sérült, az ilyesmi gyakrabban előfordul, de Daniel a legjobb korban van, és ha egészséges marad, minden rendben lesz vele – mondta 27 esztendős, az idényben 13 bajnokin mindössze két gólt szerző támadójáról Klopp.

A bajnokságban negyedik helyen álló Liverpool ebben a naptári évben nem teljesít jól: hét mérkőzésből mindössze egyet tudott megnyerni, azt is a negyedosztályú Plymouth ellen az FA Kupában – írja az MTI. A bajnokságban két döntetlent és egy vereséget ért el, míg a Ligakupa elődöntőjében kettős vereséggel búcsúzott a Southamptonnal szemben.

Olvasói sztorik