Nemzetközi foci

Kínát választhatja a Barca helyett az olasz sztárcsatár

Giovinco nehéz döntés előtt áll: van az a pénz, amire nem lehet nemet mondani?

Kirobbanó formában játszik az MLS-ben szereplő Toronto FC csapatában a Juventus korábbi csatártehetsége, Sebastian Giovinco, így a kínai ajánlatok – mondhatni menetrend szerint – hozzá is befutottak. A 2015-ös átigazolása óta a kanadai csapat színeiben 45 gólt és 30 gólpasszt jegyző Giovinco imád Torontóban élni, ezért több sztárcsapatot is visszautasított már, ugyanakkor ügynöke, Andrea D’Amico szerint ebben az esetben óriási pénzekről van szó, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni:

– Tudom, Seba imád Torontóban élni, a csapatnál hatalmas becsben tartják, és nem csak a klubja, de az egész MLS egyik legnagyobb értékeként tekintenek rá. Az elmúlt évben több sztárcsapat is megkereste, esélye lett volna például a Barcelonába szerződni, de ő visszautasította, mert Torontóban akart maradni, a Torontóval akart nyerni. Ugyanakkor azt látni kell, hogy jelen esetben rengeteg pénzről beszélünk. Két kínai kirakatcsapat is verseng Giovincóért, és az asztalunkon lévő hihetetlen ajánlatokat mindenképp fontolóra kell vennünk – nyilatkozta Giovinco ügynöke.

D’Amico ugyan konkrét számokat nem említett, de a sajtó szerint a futballista jelenlegi hét és fél millió eurós bérének több mint a kétszeresét kereshetné kelet-ázsiában, míg az őt két éve ingyen megszerző klub ligarekordot jelentő összeget kasszírozhatna be a támadóért. És hát az esetleges ügylettel a játékosügynök sem járna rosszul, az is egész biztos…

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik