Nemzetközi foci

Dárdai bekeményít, jön a gonosz Hertha

A magyar mester szerint túlságosan naivak voltak és kisfiúsan viselkednek egyes helyzetekben.

Dárdai Pál együttese vereséggel kezdte a 2017-es évet a német bajnokságban, a Leverkusen hazai környezetben 3-1-es győzelmet aratott. A magyar mester úgy véli, minden téren keményebb együttessé kell válniuk, s ezért neki is változnia kell.

– Bizonyos helyzetekben túlságosan naivak vagyunk. Nem lehetünk többé rendes Hertha, én is elkezdtek kissé mérgesebbé válni – nyilatkozta Dárdai az nnn.de-nek, s arra is kitért, hogy játékosai nem reklamáltak kellően a Leverkusennek megítélt büntetőnél. – Nem volt baj a frissességgel, de nem voltunk elég agresszívek. Ez olyan, mint az iskolában, végül a gonosz gyerekek mennek haza boldogan. Mindent lefújtak ellenünk, mert túlságosan jól viselkedtünk – zárta szavait.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.