Nemzetközi foci

Rooney történelmi góljával mentett pontot a hosszabbításban az MU – VIDEÓ

A Liverpool kora délutáni hazai veresége után 16 órától öt mérkőzést rendeztek a Premier League 22. fordulójában. Az elmúlt időszakban egyre jobb formába lendülő Manchester United a Stoke City vendégeként lépett pályára.

A találkozó 19. percében szinte a semmiből szerzett vezetést a Stoke: a felfutó Pieters éles beadásába Mata olyan szerencsétlenül ért be, hogy De Gea kapus már nem tudott hárítani. A folytatásban teljesen átvette az irányítást az MU, amely sorra dolgozta ki, és puskázta is el a lehetőségeit. Ibrahimovics tökéletes kiszolgálása után az öngólt szerző Mata például öt méterről az üres kaput nem tudta eltalálni, rajta kívül Pogba és Fellaini is helyzetbe került, de a gól nem jött össze a Vörös Ördögöknek.

A második játékrészben is szinte egykapuzott a Manchester United, de a gól nem akart összejönni. A meccs krónikájához tartózik, hogy a menteni igyekvő Pieters és később Shawcross is kézzel ért a labdához a Stoke tizenhatosán belül, ám Clattenburg játékvezető sípja néma maradt. A hajrában a csereként beálló Lingard a felső kapufát találta el, és úgy tűnt el van átkozva a vendégcsapat. A 94. percben aztán egy oldalszabadrúgás mögé Wayne Rooney állt, és hatalmas gólt eresztett a hosszú felsőbe. Rooney-nak ez volt a 250. találata a Manhester United színeiben, így Sir Bobby Charltont megelőzve ő lett a klub történetének legeredményesebb játékosa.

Premier League, 22. forduló:

Liverpool – Swansea City 2-3 (0-0)

Bournemouth – Watford 2-2 (0-1)

Crystal Palace – Everton 0-1 (0-0)

Middlesbrough – West Ham United 1-3 (1-2)

Stoke City – Manchester United 1-1 (1-0)

West Bromwich Albion – Sunderland 2-0 (2-0)

18.30: Manchester City – Tottenham

Olvasói sztorik