Nemzetközi foci

Milánóban a „fehér Pogba”: hatalmas a felhajtás az Inter új igazolása körül

A világsztárokhoz hasonlított Gagliardiniért 28 millió eurót fizettek a kék-feketék.

A pályafutása jelentős részét kölcsönben, alsóbb osztályú csapatoknál töltő Roberto Gagliardiniért 28 millió eurót fizetett az Inter az Atalantának. Bár az összeg soknak tűnhet egy olyan játékosért, aki mindössze 14 olasz élvonalbeli meccsel rendelkezik, a milánóiak sportigazgatója szerint egyáltalán nem lőttek bakot a korábbi utánpótlás-válogatott leigazolásával.

Az erős fizikumú Gagliardinit ugyanis nem hiába hívta korábbi edzője, Gian Piero Gasperini a “fehér Pogbának”, mint ahogy az “új Gerrard” becenevet sem véletlen nyerte el a játékos az olasz sajtótól – a fiatal középpályás kőkemény védekezése mellett okos passzaival és életerős távoli lövéseivel is őrületbe kergeti az ellenfeleket. Az összehasonlítások sora pedig ezzel még nem ért véget: Gagliardini már le is játszotta első bajnokiját az Interben, ami után a milánóiak vezetőedzője, Stefano Pioli a legendás olasz védekező-középpályáshoz, Marco Tardellihez hasonlította a játékost.

Olvasói sztorik