Nemzetközi foci

Kiesőjelölttől kapott ki a Liverpool

Huszonöt meccses hazai veretlenségét vesztette el ezzel Jürgen Klopp pocsék formában lévő csapata.

Az elmúlt két bajnokiján csak döntetlent elérő, a tabellán így a harmadik helyre csúszó Liverpool a kiesőhelyen álló Swansea-t fogadta a Premier League 22. fordulójának nyitómérkőzésén.

A gól nélküli első félidőt követően a második játékrészben hamar nehéz helyzetbe kerültek a “vörösök”, Fernando Llorente ugyanis négy percen belül kétszer is betalált – ám a szintén duplázó Firmino ekkor még ledolgozta csapata hátrányát. Sigurdsson 74. percben szerzett góljára viszont – bármennyire is próbálkozott a labdát 72 százalékban birtokló Liverpool – már nem érkezett válasz, így a mersey-partiak zsinórban harmadik meccsükön maradtak nyeretlenek a Premier League-ben, ezúttal ráadásul a pontszerzés sem sikerült a Klopp-legénységnek – amivel a csapat huszonöt meccse tartó hazai veretlensége is odalett.

Premier League, 22. forduló:

Liverpool-Swansea 2-3 (0-0)

További program, szombat:

Bournemouth-Watford, 16:00

Crystal Palace-Everton, 16:00

Middlesbrough-West Ham, 16:00

Stoke-Manchester United, 16:00

West Brom-Sunderland, 16:00

Manchester City-Tottenham, 18:30

Vasárnap játsszák:

Southampton-Leicester, 13:00

Arsenal-Burnley, 15:15

Chelsea-Hull City, 17:30

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik