Nemzetközi foci

Ez most komoly? Hajmeresztő szabálymódosításokat javasol a legenda

Van Basten nem aprózta el: eltörölné a lest, bevezetné a kipontozódást, rávezetéses büntetőt alkalmazna - többek közt.

A játékosként zseniális Marco van Basten kevésbé sikeres edzői pályafutását követően jelenleg a FIFA technikai igazgatójaként dolgozik, munkájából kifolyólag pedig a jelek szerint kötelességének érzi a labdarúgás megreformálását. Az egykori gólvágó azonban nem éri be apró-cseprő változtatásokkal: tízpontos listája gyakorlatilag egy új sportággá változtatná a futballt – az alábbiakban bemutatjuk a holland legenda enyhén szólva is érdekes szabálymódosító javaslatait.

Először is, Van Basten a több gól és a látványosabb játék érdekében eltörölné a lest. Mivel azonban ez még nem feltétlenül jelentene gólzáport, a háromszoros aranylabdás az 5 illetve 10 perces kiállításokat is bevezetné (a narancssárga lapokkal egyetemben). Az egykori legendás csatár játékoskorában nagyon megorrolhatott a védőkre, ugyanis ezek mellett még a kipontozódás bevezetését is javasolja – teljesen ellehetetlenítve ezzel szegény bekkek életét.

A Milan-legenda szerint továbbá a büntetőpárbajok is tarthatatlanok jelenlegi formájukban, ő ezeket az MLS-ben korábban már megbukott rávezetéses megoldással dobná fel. És hogy végképp felismerhetetlenné váljon a kézilabdás és jégkorongos elemekkel megspékelt labdarúgás, Van Basten a kosárlabda mintájára négy negyedre osztaná a játékidőt, a hajráidőszakot pedig – szintén az NBA-hez hasonlóan – álló órával játszatná: magyarul csak akkor telne az idő, amikor a labda játékban van.

Bár az egykori holland szövetségi kapitány listáján kétségtelenül szerepelnek megfontolandó ötletek is – mint például a több cserejátékos, korlátlan számú cserelehetőség, vagy a kevesebb meccs egy idényben – az említett pontok mellett nehéz komolyan venni a javaslatait. Egy kicsit is végiggondolva Van Basten ötletei a világ legnépszerűbb sportjának drasztikus megváltozását jelentenék, ami egyetlen józan paraszti gondolkodású embernek sem állna érdekében – bár tudjuk, a döntést a kezében tartó FIFA-vezetőségében nem mindig ilyen személyek foglalnak helyet…

Van Basten listájának tíz pontja:
1. Les eltörlése
2. Narancssárga lap és időbüntetés bevezetése
3. Kipontozódás
4. Tizenegyesek helyett rávezetéses büntetők
5. Négy játékrész
6. Nettó játékidő a hajrában
7. Több cserejátékos, korlátlan cserelehetőség
8. Csak a csapatkapitány beszélhet a bíróval
9. 8-8 elleni játék utánpótlásszinten
10. Kevesebb tétmeccs egy szezonban

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.