Nemzetközi foci

Bognár: édesapámtól örököltem a rúgótechnikámat

A Fradi középpályása olyat tapasztalt új klubjánál, mint amit még korábban sehol máshol.

Több mint egy hete a Ferencvárossal készül Bognár István, akihez a szakmai stáb nagy reményeket fűz. A középpályás a Fradi applikáción keresztül adott exkluzív interjút, melyben beszélt édesapjáról, Bognár Györgyről, a válogatottról, valamint az eddigi felkészülési időszak érdekességeiről.

– Voltak vele külön gyakorlásaink, de manapság már csak szóban mondja el a véleményét – mondta Bognár István édesapjáról, a korábbi 50-szeres válogatott focistáról. – A rúgótechnikámat tőle örököltem, de természetesen tanított is. Megmutatta a rúgásmódokat, de ez a képességem elsősorban a genetikának köszönhető. Nagy dolgokat ért el ebben a sportágban, egyértelműen ő a futballban számomra a minta. – folytatta a középpályás, majd azt is elárulta, hogy édesapja támogatta és örült a Fradihoz igazolásához.

A DVTK-ból érkező focista aztán kitért arra is, milyen benyomásai vannak a Fradinál az eddigi tapasztalataihoz képest.

– Érdekes, mert más kluboknál, ahol eddig szerepeltem, egyáltalán nem volt jellemző, hogy a játékosok közösen reggeliznek, ebédelnek és vacsoráznak a felkészülési időszakban. Ez számomra egy új dolog, amit rendkívül profinak és pozitívnak tartok. Ez a normális és ennek kell lennie a példának. Az edzéseket illetően minden edzőnél és klubnál más-más felkészülés folyik. A Ferencvárosnál folyó munka is eltérő egy kicsit az eddig tapasztaltaktól, amihez hozzá kell szoknia a testemnek és az izomzatomnak. Eléggé kemény a felkészülés, de a munkának meg lesz az eredménye – folytatta Bognár István, végül a válogatottra is kitért.

– A Ferencváros jobban szem előtt van, de ez önmagában nem elég, hiszen ha én nem nyújtok jó teljesítményt, akkor ez számomra nem sokat ér. Az elsődleges dolog, hogy a Fradiban jól szerepeljek, mert ha ez nem történik meg, akkor teljesen mindegy melyik csapatban játszom, nem fognak számításba venni a válogatottnál.

Olvasói sztorik