Nemzetközi foci

Kína még több légióst akar

Öt helyett három külföldi? A helyi klubok bírálják a korlátozást…

Több klub vezetője és edzője sem ért egyet a kínai fociszövetség (CFA) új légiósszabályával, mely szerint az eddigi öt helyett csak három külföldi játékos lehet a pályán a március 7-én kezdődő bajnoki idényben.

A Sanghaj SIPG vezetőedzője, Andre Villas-Boas szerint a döntés időzítése nagyon rossz. Mint elmondta, ilyen horderejű változtatást csak a bajnokság után szabadna bevezetni, nem két hónappal a rajt előtt.

– Kellene hagyni időt a kluboknak az alkalmazkodásra – mondta a portugál szakember, akinek csapatában jelenleg öt idegenlégiós található, köztük két, átigazolásukkor kínai rekordot jelentő összegért szerződtetett brazil futballista, Hulk és Oscar – írja az MTI.

Ennek a hirtelen változtatásnak negatív következménye lesz a színvonalra, ráadásul gazdasági veszteség is éri a csapatokat – nyilatkozta az újonc Tiencsin Csüancsien elnöke, Szu Jü-huj. Ez az együttes vásárolta meg a Juventus elől a Zenit Szentpétervár belga válogatott hátvédjét, Alex Witselt.

Az új szabályozás azt is előírja, hogy a mérkőzésekre legalább két, 1994. január 1. után született hazai játékost kell benevezni, közülük pedig az egyiknek pályára kell lépnie.

– Tudom, hogy a helyi szövetség azért hozta ezeket a rendelkezéseket, mert szeretné fejleszteni a kínai futballt, de látni kell, hogy ennek következtében a hazai játékosok ára fog drasztikusan emelkedni – mondta Villas-Boas.

A Santung Lunengnél dolgozó, korábban a Bayern Münchent is edző Felix Magath szerint ha rövid távon nem is lesz különösebb hatása a most bevezetett újításoknak, hosszú távon a kínai válogatott előnyére válhat a megváltozott szabályozás.

Az új légiósszabályt azért vezette be a CFA, mert az utóbbi hónapokban a kínai klubok nagyszabású költekezésbe kezdtek, több, korábban Európában játszott labdarúgót szerződtettek hatalmas összegekért: a mostani átigazolási időszakban az argentin Carlos Tévezért 84 millió eurót (25,9 milliárd forint), a brazil Oscarért pedig 60 millió eurót fizettek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.