Nemzetközi foci

Kirúgták a Barcától, mert rosszat nyilatkozott Messiről

Távoznia kellett a katalán klub egyik vezetőjének.

Egy ártatlan nyilatkozatnak indult, kirúgás lett a vége. Az FC Barcelona intézményi kapcsolatokért felelős igazgatója, Pere Gratacos kifejtette véleményét Lionel Messiről az Athletic Bilbao elleni Spanyol Kupa- nyolcaddöntő után. Nem kellett volna.

– Leo az egyik legfontosabb személy az együttesben, de nem csak róla szól ez az egész. Messi Iniesta, Neymar és a csapat nélkül nem lenne ilyen jó játékos, de igen, jelenleg ő a legjobb focista – idézi a Mirror Gratacost.

A mai napon pedig kiderült, hogy ez volt az utolsó nyilatkozata a katalán klub munkatársaként, hiszen a vezetőség hivatalos klubhonlapon megjelentetett közleménye szerint kirúgták Gratacost. A klub elöljárói ugyanis nem értenek egyet a szakember megnyilvánulásával.

Valószínűleg az is közrejátszott a dologban, hogy a közös folytatást illetően egyelőre nem jutott egyezségre Messivel a katalán klub, így minden ilyesfajta megnyilvánulás nagyon kényesen érintheti a szerződéshosszabbítási tárgyalásokat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.