Nemzetközi foci

Fogják a fejüket az MU szurkolói! Fellaini hosszabbított – hivatalos

A Manchester United hivatalosan is megerősítette, hogy életbe léptette a Marouane Fellaini szerződésében szereplő opcionális hosszabbítási záradékot, egy évvel meghosszabbítva ezzel a belga középpályás Old Traffordon tartózkodását.

Amikor a 2013-as, nyári átigazolási időszak utolsó napján Manchesterbe szerződött az Evertontól, Marouane Fellaini négy éves szerződést írt alá a klubbal, amely opcionálisan plusz egy évet tartalmazott. Ezzel a lehetőségükkel a Vörös Ördögök pedig most éltek is, így legalább 2018 nyaráig az Álmok Színházában maradhat a belga középpályás.

A hórihorgas válogatott játékost nagyra tartja menedzsere, José Mourinho, és éppen kedden, a Hull City ellen 2-0-ra megnyert Ligakupa elődöntő első mérkőzésén szerezte meg szezonbeli első találatát, amellyel egy lépéssel közelebb kerültek hozzá a manchesteriek, hogy jövő hónapban a Wembleyben léphessenek pályára a sorozat döntőjében.

A 29 éves Fellaini eddig egy alkalommal nyert trófeát a Manchester Uniteddel, tavaly az FA-kupát emelhette magasba a Crystal Palace elleni finálét követően, úgy hogy az elődöntőben volt csapata, az Everton hálóját vette be – írja a manutdfanatics.hu

Olvasói sztorik