Nemzetközi foci

Segítségnyújtás közben ütötte el az autó a jótékony focistát

A Dallas játékosa kórházba került, de megúszta a műtétet.

Segítségnyújtás közben elütötte egy autó az FC Dallas hátvédjét, Ryan Hollingsheadet, akinek három nyakcsigolyája is eltört az eset során. A 25 éves labdarúgó Dallas külvárosában érte a baleset, amikor kocsijával megállt, hogy segítsen egy, a jeges úton elcsúszott motorosnak. Ekkor egy másik jármű is megcsúszott a jégen, ez ütötte el Hollingsheadet. Óriási szerencséjére a nyakcsigolya-sérülés során a gerincvelője nem sérült, így bénulás veszélye nem áll fenn. Műtét sem szükséges így, egy egyszerű nyakrögzítővel 6-8 hét alatt fel fog épülni – írja a Jenkifoci Facebook-oldala.

Nem véletlen, hogy Hollingshead megállt a motorosnak, a játékosra egyébként is jellemző a karitatív szemlélet. 2013-ban az egyetem elvégzése után ugyan szerződést kínált neki az FC Dallas, de ő inkább egy év türelmet kért a klubtól, hogy Sacramentóban kétkezi munkájával segíthessen egy templom építkezésén. Emellett az MLS legutóbbi téli szünetében Haitira látogatott, ahol egy árvaházban végzett önkéntes munkát.

A hátvéd az FC Dallas alapembere, 2014 óta 80 mérkőzésen lépett pályára a texasiak mezében. Ahogyan a képen is látszik, most kisfia is segít neki, hogy minél gyorsabban ismét a pályán lehessen.

Olvasói sztorik