Nemzetközi foci

Saláta Kornél mégsem igazol Magyarországra

A szlovák válogatott középhátvéd jól érzi magát a pozsonyi Slovanban, ezért nem is tárgyalt a külföldi kérőkkel.

Saláta Kornél marad a pozsonyi Slovannál, a 31 éves, 40-szeres válogatott labdarúgó újabb kétéves szerződést kötött a fővárosi klubbal.

„Boldog vagyok, hogy sikerült megállapodnunk a pozsonyi vezetőkkel, és aláírhattam az új szerződésemet, így a csapattal kezdhettem a téli felkészülést. Már egy ideje tárgyaltunk a hosszabbításról, ezért gyorsan megegyeztünk. Érdeklődtek irántam Magyarországról, Lengyelországból és Törökországból, de a legfontosabb számomra az volt, hogy itt maradhassak, és folytathassam a Slovannál megkezdett munkát. Ezért nem is tárgyaltam a külföldi kérőkkel” – mondta az Új Szó hasábjain Saláta, aki csapatkapitányként a fővárosiak valamennyi őszi tétmeccsét végigjátszotta.

„Örülök, hogy Saláta marad, hiszen az őszi idényben ő volt a legjobb játékosunk” – szögezte le Ivan Vukomanovic vezetőedző.

A garamkövesdi származású középhátvéd először 2009-től 2011-ig futballozott a Slovanban, majd az oroszországi időszakot (Rosztov, Tomszk) követően 2014 nyarán tért vissza – fél évig kölcsönjátékosként Dunaszerdahelyen focizott –, és a szerződése december végén járt le.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.