Nemzetközi foci

Fritz egyszer már visszavonult, másodszorra nem kapkodja el

Kleinheisler vetélytársa ezúttal átgondolja a döntéseit.

Már 36 éves a német válogatott egykori középpályása, a Werder karmestere és csapatkapitánya, Clemens Fritz. A veterán játékos 2016 januárjában egy sebtében összehívott sajtótájékoztatón egyszer már váratlanul bejelentette visszavonulását, de aztán átgondolta a döntését és megváltoztatta véleményét.

– Az a bejelentés hiba volt. Túl korán döntöttem – mondja egy évvel később erről az Alhaurin El Grande című lapnak Fritz.

– Néhány körülmény megváltozott. Hogy mikor ér véget az utazásom, az most teljesen nyitott. Nem akartam visszavonulni – mondja a középpályás, aki 2016 tavaszán egy évvel hosszabbított a Werderrel, vagyis júniusban ismét lejár a kontraktusa.

Fritz a tavasszal jó játékkal segítette a brémai csapatot, ezzel megmentette őket a kieséstől (két ponttal végeztek az osztályozós hely előtt). A Werder 1980 óta folyamatosan az élvonal tagja.

– Fizikálisan még mindig erősnek érzem magam, de ez tavaly nem volt így. Többet várok magamtól, különben tényleg nem lenne értelme folytatni. Éreznem kell, hogy segítem a csapatot – fogalmazott.

Kleinheisler középpályás vetélytársa a futballban szeretne maradni, előtte két volt csapattárs, a Werder-sportigazgató Frank Baumann és a korábbi Werder-, jelenleg Darmstadt-tréner Torsten Frings mutathatja az utat.

– El tudom képzelni, hogy egyszer edző legyek, de ki tudja? Egyébként azt hiszem, menedzserként hiányozna a gyep illata…– tette még hozzá.

Olvasói sztorik