Nemzetközi foci

Chelsea, Real, Juve, Bayern: biztosra mehetnek?

Az elmúlt tíz évben alig volt rá példa, hogy ne az a csapat nyerjen a topligákban, amelyik az élen kezdte az újévet.

A Chelsea hat, a Real Madrid riválisainál egy meccsel kevesebbet játszva három, a Juventus ugyancsak egy találkozónyi hátrányban négy, míg a Bayern München három ponttal vezeti hazája bajnokságát 2017 kezdetén. A Rangado.hu a hagyományosan a négy legerősebb liga statisztikáit elemezve annak járt utána, mennyire vetíti előre a végeredményt az „őszi” tabella állása a topligákban.

Kutatásunk során meglepő eredményre jutottunk: az elmúlt éveket tekintve ezeket a bajnokságokat majdnem mindig az a csapat nyerte meg, amelyik január elsején a liga élén állt – vagy legalábbis pontszámban nem volt hátrányban a gólkülönbsége miatt vezető csapathoz képest.

Angliában az elmúlt hat, Spanyolországban az elmúlt hét, Olaszországban pedig az elmúlt 12 idényben mindössze egyetlen egyszer fordult elő, hogy tavasszal előzni tudott és ily módon bajnoki címet nyert egy csapat az élvonalban. A Premier League 2013/14-es idényében a Manchester City végül hét pontot vert a féltávnál még egy egységgel vezető Arsenalra, a spanyol LaLigában két évvel ezelőtt a Barca alakította át a Reallal szembeni egypontos hátrányát kétpontos fórra tavasszal , míg a Serie A előző szezonjában az Inter szintén egypontos téli előnyéből lett kilencpontos Juventus-győzelem a végére.

Németországban az előző négy idény mindegyikén a Bayern München volt a tabella élén féltávnál és a végén is, előtte viszont rendszeres volt a tavaszi helycsere a bajnokságban: 2007 és 2012 között hatból négyszer nem volt jó ómen a Bundesliga élén telelni. De a németek e rendhagyó korszakával együtt is: a topligák elmúlt 12 szezonjában 48-ból 39-szer (!!) az a csapat nyert, amely az első helyen szilveszterezett.

Ha még jobban visszanyúlunk az időben, ez a statisztika egy kicsit „romlik”, hiszen a 2001-02-es, a 2002-03-as és a 2003-04-es idényben Angliában, Spanyolországban és Olaszországban is előzni tudott a végül bajnoki címet nyerő csapat tavasszal. Az ezredforduló óta eltelt topligás bajnoki idényeket figyelembe véve így 68-ból összesen 48 alkalommal örülhetett a szezon végén is az őszi bajnok, ami az elmúlt tizenkét év 81 százalékos eredményéhez képest csak alig több mint 70 százalékos sikerráta – azonban egy apró kiegészítés képes ismét meggyőzővé tenni a statisztikát.

Ha nem csak a január eleji éllovas kilétét, hanem az előnyének a mértékét is nézzük, akkor kijelenthető: a már említett 68 alkalomból összesen csak kétszer tudtak nagyobb előnyről elbukni csapatok az adott országban, mint amennyivel jelenleg vezetnek a cikk elején említett Chelsea-Real Madrid-Juventus-Bayern München négyes tagjai – a 2002-03-as spanyol bajnokságban a Real Sociedad hétpontos „téli” előnye veszett el a Real Madriddal szemben, Olaszországban pedig a 2004-ben lett a január elsejei hategységnyi Roma-vezetésből kilencpontos Milan-siker május végére.




Olvasói sztorik