Nemzetközi foci

Öt ember, akiknek megvolt az öt perc hírnév 2016-ban

Ebben az esztendőben is akadt olyan futballista, aki egyetlen emlékezetes alakítással beírta magát az esztendő Nagy Filmjébe, de főszerepet később nem osztottak rá. Megmozdulásukra emlékezni fogunk, ám nem biztos, hogy örülnek neki, hogy csak ennyi volt.

A futballnak megvannak a maga egyperces legendái, a magyarból elég említeni a Karába, Gömöri vagy Koplárovics neveket, hogy öregebbek és fiatalok azonnal egyetlen mérkőzés egyetlen emlékezetes pillanatát idézhessék fel velük kapcsolatban. A 2016-os év is szolgáltatott néhány hasonló nagy felvillanást, most ezek közül ötöt említünk – nem teljesen egyenrangú villanások, hiszen gazdáik közül van, akire egyébként is jó szívvel emlékeznek később, olyan is, akire inkább csak mi, magyarok emlékszünk – mindenesetre közös bennük, hogy volt egy olyan pillanata az évnek, amikor ők kerültek középpontba, pedig előtte vagy utána szinte soha nem ők voltak a főszereplők csapatuk meccsein.

Juanfran (Atlético Madrid)

A rutinos, megbízható védő hosszú évek óta egyik alappillére Diego Simeone rendszerének a kétszeres BL-döntős spanyol klubban, mondhatni, prototípusa a Simeone-játékosnak. Szívós, kemény, párharcokban nem könnyen verhető – de középpontba ritkán kerül, már csak posztjánál fogva is. Májusban mégis beírták a nevét a Bajnokok Ligája történelemkönyvébe: a döntőben ő volt az egyetlen, aki elhibázta a tizenegyes-párbajban a maga rúgását, ráadásul a legrosszabbkor. Eleve ritkaság, hogy egy BL-fináléban egyetlen rúgó hibázzon, az Atlético pedig ezzel három év alatt másodszor bukta el a Real ellen a döntőt. Juanfran hatalmas szolgálatokat tett már klubjának hat és fél szezon alatt, azóta is teszi a dolgát a matracosok soraiban, de arra a májusi estére alighanem sokáig emlékezik majd.

Simone Zaza (Olaszország)

Ha van játékos, aki nem vágyott erre a fajta hírnévre, az bizonyára az olasz válogatott cserecsatára, Simone Zaza. A Juventusból nyáron Angliába került támadó semmi különöset nem mutatott a nemzeti csapatban az Európa-bajnokságon, egészen a németek elleni drámai tizenegyes-párbajig. Akkor azonban olyan végrehajtást láttunk tőle, amiről viccek és mémek tucatjai születtek – az olaszok végül ennek a büntetőnek is köszönhetően elveszítették a maratoni párbajt, Zaza pedig Angliában képtelen volt feledtetni a köznevetséget, mivel a gyengén teljesítő West Hambe sem tudott bekerülni. Úgyhogy továbbra is a lábujjhegyes nekifutásra és Föld körüli pályára küldött tizenegyesre emlékezünk vele kapcsolatban…

Alban Hoxha (Partizani Tirana)

Na, még egy tizenegyes-párbaj, még egy rövid életű legenda – bár erre a legendára nem nagyon emlékeznek a világban, csak nálunk és Albániában. A csúnyán leszereplő Ferencváros ellen a BL-selejtező második fordulójában továbbjutó Partizani 29 éves kapusa olyat csinált, amivel nagyobb tornán, kicsit magasabban jegyzett csapat játékosaként bárhova eladhatta volna magát: kivédett három hazai tizenegyest, de előtte még – első lövőként – panenkázva belőtte a sajátját. Mondhatni, egymaga hülyét csinált a magyar bajnokból. Aztán, mert a dicsőség rövid életű a kiscsapatoknál, a következő fordulóban kapott három gólt a Salzburgtól és csapata simán kiesett.

https://www.youtube.com/watch?v=U5T802-5J0I

Thomas Robson-Kanu (Wales)

A Reading megbízható walesi robotosa egy volt az angol másodosztály sok tucatnyi lelkes iparosa között, a nyári Európa-bajnokság idején pedig már szerződése sem volt csapatánál, klub nélküli játékosként ment a walesiekkel a tornára – ott pedig a Belgium elleni negyeddöntőben jött el a Nagy Pillanata. Sarkazva lefordulós csodagólja a favorit ellen 1-1-nél, az egész év egyik legemlékezetesebb megmozdulása, amellyel a Puskás-díj jelöltjei közé is bekerült. Wales négybe jutott, Robson-Kanu meg szerződéshez a Premier League-be, de a különben egészen jól szereplő West Bromwich Albionban már nem róla szólt az őszi szezon, egyszer sem került a kezdőcsapatba és 13 meccsen egy gólt sem lőtt még. Neki már így is megvolt az a pillanat, amiről valószínűleg évek múlva is beszélni fognak, ha a neve szóba kerül valahol.

Éder (Portugália)

Éderzito António Macedo Lopes, az akkor 28 éves, bisseau-guineai születésű portugál válogatott labdarúgó megvalósította azt, amiről minden kisgyerek és forgatókönyvíró álmodik. Az előző ősszel a Swansea-ban egyetlen gólt sem szerző, fél szezon után Lille-be szerződő csatár, aki az Európa-bajnokságon a döntőig két meccsen csereként összesen 13 percet játszott, a fináléban, a Cristiano Ronaldo nélkül harcoló csapatba szintén a rendes játékidő legvégén állt be. De mivel 0-0 lett a kilencven perc, következett a hosszabbítás, aminek a 19. percében Eder egy szinte kivitelezhetetlenül nehéz, védhetetlen lövést küldött a házigazda Franciaország kapujába. Megtörtént, amire senki nem számított. A tétmeccsen addig még egyszer sem eredményes kényszerű csere (ha Ronaldo nem sérül meg a finálé elején, aligha kerül pályára) lett az ország hőse, évtizedes portugál álmok beteljesítője – miközben világklasszisok sorának nem sikerült ilyen fontos gólt lőnie a luzitánok válogatottjában. Éder ezzel alighanem kimaxolta az egyszeri hírnév lehetőségét – azóta ugyanott tart, ahol előtte, a válogatottban nincs gólja, a Lille-ben négyet hozott össze 17 meccsen. Ha nincs az a július 10-i este, hányan emlékeznének később a nevére?

https://www.youtube.com/watch?v=SyMy4K_Mo3M

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.