Nemzetközi foci

Három hónap után lemondott a LaLiga-csapat edzője – hivatalos

Cesare Prandelli alig vette át a Valencia irányítását, máris csomagolt.

Frissítve!

A Valencia hivatalos honlapja is megerősítette, hogy Cesare Prandelli lemondott vezetőedzői pozíciójáról. Az olasz szakember helyét ideiglenesen az eddigi segédedző, Voro’ González veszi át.


A spanyol AS úgy tudja, Prandelli döntését már közölte Garcia Pitarch sportigazgatóval, majd Chan Lay Hoon elnököt telefonon értesítette, mert ő Szingapúrban tartózkodik. Az olasz mester és ügyvédei pedig a klubházban tárgyalnak a szerződés megszüntetéséről. Prandelli azért döntött így, mert az együttes pocsék anyagi helyzetben van, s képtelen olyan játékosokat szerződtetni, amelyekkel előrébb tudna lépni a tabellán.

Az olasz mester a szezon közben, szeptember 28-án vette át a csapat irányítását, ám nem sikerült pozitív változást eszközölnie, a szebb napokat is megélt klub csupán 17. a bajnokságban, s csak jobb gólkülönbsége miatt nincs a kiesőzónában. A Valencia legutóbbi hét mérkőzésén nem tudott győzelmet aratni.

A hírek szerint ideiglenesen Curro Torres, a B csapat edzője veszi át az irányítást.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik