Nemzetközi foci

Ruandában megelégelték: nincs több varázslás!

Az ország labdarúgó szövetsége betiltotta a fekete mágiát.

Drasztikus lépésre szánták el magukat a Ruandai Labdarúgó Szövetség (FERWAFA) vezetői az év utolsó napjaiban: betiltották az ország futballjának tisztaságát megfertőző varázslást. A döntés már régóta érett, a közelmúltban több futballbotrány is származott az engedély nélküli fekete mágia-használatból, az utolsó csepp a pohárban pedig egy tömegverekedésbe torkolló Mukura Victory Sports – Ryon Sports bajnoki volt december 16-án – az összetűzés a hazai játékosok állítólagos varázslásai miatt robbant ki.

Az eset után válságtanácskozást tartott a szövetség, melyen a tradicionális afrikai varázslás, a juju futballból való kiszorítására kerestek ellenszert. A szervezet alelnöke, Vedasite Kayiranga a Times Sportnak adott interjújában elmondta: eddig nem tiltották a jujut, hiszen a használatát egyetlen esetben sem tudták bizonyítani, ugyanakkor az elmúlt években rengeteg bejelentés érkezett arra vonatkozóan, hogy a legalsóbb ligáktól az élvonalig egyes csapatok varázslással próbáltak meg előnyre szert tenni – ezt pedig nem hagyhatták figyelmen kívül.

Nem volt tehát mese, lépni kellett, a szövetség pedig lépett is: a juju használata 2017-től kezdve nem engedélyezett Ruandában. A szabályt megszegő futballisták ezentúl hárommeccses eltiltás mellett 100 ezer ruandai frankos (nagyjából 36 ezer forintos) büntetést is kénytelenek fizetni, még rosszabbul járnak azonban az engedély nélküli varázsláson kapott edzők: a trénereknek 200 ezer ruandai frank megfizetése mellett négy kihagyott mérkőzésnyi idejük lesz arra, hogy átgondolják tettüket.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik