Nemzetközi foci

Nagy pech: újabb két klasszis sérült meg a Real Madridnál

Vázquez és Kovacic sem bevethető.

Sűrű lesz az év eleje a Real Madridnak, amely – ha továbbjut a kupában – február közepéig, az első Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőig heti két mérkőzést vívhat a bajnoki és kupamenetrend miatt. Ezért is fájhat most a feje Zinédine Zidane vezetőedzőnek, aki a klubvébé óta nem számíthat két sérült játékosára, Lucas Vázquezre és Mateo Kovacicra.

A klub honlapja csütörtökön adott helyzetjelentést a két maródi játékosról: Vázquez vádlisérüléssel bajlódik, míg Kovacic a bal bokájában szenvedett szalagsérülést. Az AS megkérdezett egy specialistát, aki szerint előbbi játékosra körülbelül négyhetes kihagyás vár, míg Kovacic három hétig nem állhat a csapat rendelkezésére.

A sűrű program miatt jelentős kiesés ez a madridiaknak: a csapat január 4-e és 29-e között megmérkőzik kétszer a Sevillával a kupában, míg a bajnokságban a Granada, a Sevilla, a Málaga és a Real Sociedad is ellenfél lesz. Ráadásul ugye Gareth Bale sem bevethető – a klasszis műtét után lábadozik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.