Nemzetközi foci

IFFHS: Messi és Marozsán az év legjobbjai

Az argentin világklasszis mellett a németek magyar játékosát díjazta a nemzetközi szervezet.

A férfiaknál az argentin Lionel Messit, a néknél pedig a németek magyar játékosát, Marozsán Dzsenifert látta 2016 legjobbjának a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet (IFFHS) az irányítók között.

Messi méltatásában szerepel, hogy a szavazáson 56 ország képviselői vettek részt, az FC Barcelona csatára pedig 29 ponttal többet kapott, mint tavaly. A rangsorban csapattársa, Andrés Iniesta, valamint a német Toni Kroos végzett a második, illetve a harmadik helyen az idei teljesítmények alapján.

Továbbra is a katalán klub játékosai dominálnak ezen a voksoláson, amelyben 2008 óta Xavi négy, Iniesta és Messi két-két alkalommal végzett az élen.

Lena Goessling (2013) és Nadine Kessler (2014) után Marozsán a harmadik német női játékos, aki elnyerte a világ legjobbjának járó díjat az IFFHS-nél. Szoros küzdelemben, nyolc ponttal előzte meg a brazil Martát.

A 24 éves Marozsán idén olimpiai bajnok lett a német válogatottal Rio de Janeiróban, ismét az 1. FFC Frankfurt legjobbja volt, majd a Bajnokok Ligája-győztes Olympique Lyon együtteséhez igazolt.

A világ legjobb játékosa 2016, férfiak:

1. Lionel Messi (argentin, FC Barcelona) 172 pont

2. Andres Iniesta (spanyol, FC Barcelona) 66

3. Tony Kroos (német, Real Madrid) 45

4. Mesut Özil (német, Arsenal FC) 39

5. Riyad Mahrez (algériai, Leicester City) 36

5. Luka Modric (horvát, Real Madrid) 36

7. Kevin De Bruyne (belga, Manchester City) 31

8. Paul Pogba (francia, Juventus, Manchester United) 26

9. Eden Hazard (belga, Chelsea) 14

10. Dimitri Payet (francia, West Ham United) 8

Olvasói sztorik