Nemzetközi foci

A családja miatt hagyott fel a futballal Klose

Még két év benne volt a rekorder csatárban.

Néhány héttel ezelőtt jelentette be visszavonulását a nyár óta csapat nélkül tengődő Miroslav Klose. A 38 éves csatár most a sport1.de című oldalnak mesélt az okokról.

– A feleségem és a gyerekeim otthon akarták érezni magukat és én tiszteletben tartottam ezt. Persze egyedül hagyhattam volna őket a világ összes pénzéért, de nekem szükségem van arra, hogy mellettem legyen a családom, úgyhogy 2-3 hónap múlva úgyis felbontottam volna a szerződésem – nyilatkozta Klose.

– Fizikálisan még bennem van két jó év, de nem akartam játszani – tette hozzá a német válogatott szereplési rekordere.

– Teljesen eltávolodtam a futballtól az Eb után, mentálisan kiégtem. Csaknem három hónapig mindössze annyit tettem, hogy vasárnap este vagy hétfő reggel megkérdeztem az eredményeket – avatott be a támadó.

Klose edzőként egyelőre kvázi gyakornok a német válogatott mellett.

Olvasói sztorik