Nemzetközi foci

Olasz Szuperkupa: a Juve és a Milan is visszavágásra készül

A torinóiak az őszi bajnokiért, a milánói piros-feketék a kupadöntőért vennének revanst.

Péntek délután semleges helyszínen, Katarban csap össze egymással a Milan és a Juventus az Olasz Szuperkupa döntőjében: a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón pedig kiderült, mindkét csapatnak van miért törleszteni a másik felé.

– Remek formában vagyunk, és különböző okok miatt mi lettünk a mérkőzés favoritjának kikiáltva, de ez nem azt jelenti, hogy ez elég is lesz a győzelemhez. Tudjuk, hogy mire képesek a milánóiak, hiszen ősszel megvertek minket – akkor egy védelmi hiba döntötte el a találkozót, és most is egyetlen momentum, egyetlen hiba vagy zseniális megmozdulás dönthet a kupa sorsáról. Alázattal, tisztelettel és koncentrálva kell pályára lépnünk, és akkor győzelemmel zárhatjuk le az évet – vélte Massimiliano Allegri, a Juventus vezetőedzője, míg kollégája szerint hatalmas lehetőség előtt áll a csapata:

– Egy félreértés miatt később érkeztünk meg Dohába, de ez nem lehet kifogás. Szoros, színvonalas találkozóra számítok, amelyen a hozzáállásunk és a lelkesedésünk lehet a kulcs a sikerhez. Mindent meg fogunk tenni a győzelemért: ez a mérkőzés nem teher, hanem egy hatalmas lehetőség arra, hogy megajándékozzuk az elnökünket – nyilatkozta Vincenzo Montella.

Claudio Marchisio, a Juventus középpályása pedig a visszavágások lehetőségét emelte ki a mérkőzés kapcsán:

– Két dolog miatt is veszélyes lesz ránk a Milan: egyrészt egy remek csapatról beszélünk, amely nagyszerű őszt tudhat maga mögött, másrészt pedig a játékosok éhesek a visszavágásra – aligha felejtették még el a 2016-os Olasz Kupa-döntőben elszenvedett vereséget. Persze nekünk is van miért törlesztenünk, az ősszel kikaptunk a piros-feketéktől: az a mérkőzés bennünk is tüskét hagyott, hiszen Pjanic szabályos gólját nem adták meg, ami döntően befolyásolta a végeredményt.

Olvasói sztorik