Nemzetközi foci

Részegen bulizott egy szurkolóval a spanyol sztárcsapat kapitánya – VIDEÓ

Nem éppen úgy sikerült Dani Parejo legutóbbi bulizása, ahogy eltervezte: a Valencia csapatkapitányának kikapcsolódása ugyanis komolyabb visszhangot kapott, mint szerette volna.

A spanyol középpályás úgy döntött múlt héten, hogy lazításképpen elmegy bulizni, ahol az elfogyasztott alkoholmennyiséget nem sikerült a klub részéről elvárt szint alá szorítania. Mindez még talán megeshet egy sportolóval, azonban az már ritka balszerencsének mondható, amikor az ember éppen egy ilyen helyzetben találkozik csapata egyik lelkes szurkolójával, aki nem elég, hogy megörökíti, de meg is osztja a közös felvételt az interneten, hogy büszkélkedjen azzal, miként egyik kedvencével mulatott. A finoman szólva is nem túl józan Dani Parejo az eset után nem győzött elnézést kérni a klubtól és annak szurkolóitól.

– Szeretnék bocsánatot kérni a történtekért, ugyanis az ilyen cselekedetek nem méltóak egy Valencia játékoshoz. A történtekkel kapcsolatban már csak annyit tudok tenni, hogy elnézést kérek az elnöktől, a klubtól, az edzőtől, akivel már személyesen is beszéltem, a játékosoktól és a szurkolóktól egyaránt. Nem kifogás, de én csak élvezni szerettem volna a szabadidőmet annak tudatában, hogy hétvégén nem lesz meccsünk és másnap nem volt edzés. Nem öltem meg senkit, mindannyian emberek vagyunk, elismerem, hogy hibáztam és ez nem fog még egyszer előfordulni – mondta Parejo, aki bocsánatkérése ellenére kimaradt a csapat Leganés elleni, Copa del Rey mérkőzésre tervezett keretéből.

A Valencia mestere, Cesare Prandelli megerősítette, hogy valóban elnézést kért tőle a labdarúgó, ám elárulta azt is, hogy csak most, a szerdai mérkőzést követően döntenek majd a klubbal Parejo büntetéséről.

A Leganés elleni találkozót egyébként 2-1-re megnyerte a Valencia, így simán, 5-2-es összesítéssel jutott tovább a kupasorozat következő fordulójába. A csapat hétvégi mérkőzése pedig azért maradt el, mert soros ellenfele, a Real Madrid akkor még a Klubvilágbajnokságon szerepelt – írja a blikk.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik