Nemzetközi foci

Kezdődhet az újabb kapus-saga Madridban! A Chelsea hálóőre a Reallal tárgyal

Ezúttal nem David de Geával, de szintén egy korábbi Atléti-kapussal hozták szóba a királyi gárdát.

Amikor 2015 nyarán a Real Madrid ikonja, Iker Casillas elhagyta a klubot tizenhat évnyi első csapatnál tett szolgálat után, folyamatosan azt találgatta a nemzetközi sajtó, melyik sztárkapust igazolja le helyére a királyi gárda. Abban az időszakban a legnagyobb esély David de Gea érkezésére mutatkozott, ám végül az üzlet az átigazolási piac zárásának utolsó – utáni – pillanataiban kútba esett.

A Real szurkolói azonban nem nagyon bánkódtak az azóta eltelt időszak alatt, hiszen a Levantéból érkező hálóőr, Keylor Navas teljesen feledtette a klublegenda hiányát, első számú kapussá vált, alapemberré nőtte ki magát és folyamatosan megbízható teljesítményt nyújt.

A spanyol rádiócsatorna, az OndaCero szerint azonban a madridiak vezetőedzője, Zinedine Zidane mégis meg akarja erősíteni a kapusposztot, és a Chelsea klasszisával, Thibaut Courtois-val már el is kezdték a tárgyalásokat. A belga játékosnak nem ismeretlen a LaLiga, hiszen korábban a városi rivális Atlético Madrid kapuját védte három éven keresztül.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik