Nemzetközi foci

Hahó, klubok! Még most adjátok el ezeket a játékosokat, ha pénzt akartok látni

Több sztárjátékosnak is lejár a szerződése nyáron, de a télen még kaphatnak értük pénzt a klubjaik.

Néhány napon belül kezdetét veszi az egyhónapos őrület, azaz január 1-jén nyit a téli átigazolási piac. Ezúttal is rengeteg klubváltás várható, a Rangadó.hu pedig megvizsgálta, kik azok a sztárjátékosok, akiknek 2017 nyarán lejár a szerződésük, így pedig januárban lesz az utolsó alkalma arra a kenyéradójuknak, hogy pénzt kapjon értük.

Axel Witsel

A belga középpályásról szinte hetente jelennek meg cikkek az átigazolásával kapcsolatban, így a Zenit vezetősége is valószínűleg figyelembe veszi, hogy januárban még csurranhat lé a kasszába és továbbad a játékoson. Witsel értéke a Tranfermarkt szerint 23 millió euró, a legélénkebben pedig a Juventus és a Chelsea érdeklődik iránta.

Yaya Touré

2010 nyarán igazolt Barcelonából a Manchester Citybe, ahol éveken keresztül húzóember volt, az idei szezonban azonban mindösszesen hat meccsen 406 percet töltött a pályán. Értéke viszont még harminchárom éves kora ellenére is elég magas, a szakportál 12 millió euróra taksálja.

Jesús Navas

Szintén a manchesteri kékeknél játszik a spanyol szélső, aki az idei bajnokságban csupán egy gólpasszt bír felmutatni a tizenkét meccse alatt. Értéke ugyanannyi, mint amennyiért 2013-ban érkezett a Sevillától, azaz 20 millió euró.

John Obi Mikel

Egyáltalán nem lenne meglepetés, ha télen elhagyná a Chelsea-t a nigériai középpályás, hiszen az idei szezonban még egyetlen percet sem töltött a pályán. A legutóbbi pletykák szerint az Internazionale áll a legközelebb ahhoz, hogy megszerezze a 29 éves focistát, akinek az értéke a Transfermarkt szerint 11 millió euró.

Per Mertesacker

Az Arsenal védője hosszú kihagyás után januárban kezdheti el újra az edzéseket, ám arra már, hogy visszakerüljön a kezdőcsapatba, kevés esélye lesz. A sorban ugyanis előtte áll más Shkodran Mustafi, Gabriel Paulista és Laurent Koscielny is. A német középhátvéden tíz 10 millió euróért adhat túl a londoni klub.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.