Nemzetközi foci

Egyelőre nem tárgyal a szerződéshosszabbításról a Bayern sztárja

Arjen Robben egyik friss nyilatkozatábanelárulta: egyelőre nem ültek le a Bayern München vezetőivel tárgyalni a folytatásról. A 32 éves holland szélső szerződése 2017 nyarán lejár a bajor klubnál, de hangsúlyozta: visszavonuláson még nem gondolkozik.

– Még nem beszéltem a klub vezetőivel a szerződéshosszabbításról, most csak a focira szeretnék koncentrálni. Jó lenne sérülésmentesen játszani, más dolog most nem is foglalkoztat, csak jó erőben és egészségesen szeretnék minél több mérkőzésen pályára lépni. Addig szeretnék játszani, ameddig csak lehetséges – hiszen számomra ez a legfontosabb. Remélem, pár évig még ez így lesz, és a csapatom hasznára tudok lenni.

Honfitársáról, Memphis Depayról is kérdezték, aki kegyvesztetté vált Manchesterben, és szinte biztosra vehető, hogy januárban végleg vagy kölcsönbe távozik.

– Memphis nagyon tehetséges játékos. Sajnálom, hogy ezidáig nem tudott befutni azt a karriert, amit jósoltak neki. A Manchester United játékosaként ősszel nagyon kevés lehetőséget kapott. Várom, hogy mi történik vele a közeljövőben, lehetséges, hogy klubot vált januárban – nyilatkozta Robben, aki nem szeretett volna jóslatokba bocsátkozni: vajon a Bayern számára erősítést jelentene-e a fiatal holland.

Olvasói sztorik