Nemzetközi foci

Hátrányból felállva gyűrte le a Man. City az Arsenalt

Pedig Walcott góljával már öt perc után vezetést szereztek az "ágyúsok".

A Premier League 17. fordulójának rangadóján a Manchester City a tabellán előtte lévő Arsenalt fogadta.

Nem indult jól a találkozó a Guardiola-csapat számára, Theo Walcott révén ugyanis az Arsenal már az 5. percben előnybe került, amit nem is tudtak kiegyenlíteni az első félidőben a manchesteriek. A második játékrész elején azonban Sané, majd nem sokkal később Sterling is betalált, így végül megérdemelten nyerte meg az összecsapást a labdát 60 százalékban birtokló és kétszer annyi lövéssel próbálkozó Manchester City – amely így fellépett a tabella második helyére, míg az Arsenal visszacsúszott a negyedik pozícióba.

Hasonló forgatókönyv szerint játszódott le a Tottenham-Burnley találkozó is, amelyet a Spurs szintén 1-0-s hátrányból nyert meg 2-1-re – a Pochettino-legénység így már ötödik a tabellán.

Premier League, 17. forduló:

Manchester City – Arsenal 2-1 (0-1)

Tottenham – Burnley 2-1 (1-1)

Korábban játszották:

Bournemouth – Southampton 1-3

West Brom – Manchester United 0-2

Middlesbrough – Swansea 3-0

Stoke – Leicester 2-2

Sunderland – Watford 1-0

West Ham – Hull City 1-0

Crystal Palace – Chelsea 0-1

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.