Nemzetközi foci

Ibrahimovic vezette győzelemre a Manchester Unitedet – VIDEÓ

A svéd támadó az első félidőben sárga lappal úszta meg durva belépőjét.

A Premier League 17. fordulójának szombati mérkőzésén a Manchester United a West Bromwich Albion otthonában lépett pályára. Közvetlen riválisok feszültek egymásnak, hiszen a játéknapot megelőzően a Vörös Ördögök előnye négy pont volt a házigazda előtt.

A vendégek nagyon hamar megszerezték a vezetést, Zlatan Ibrahimovic már az ötödik percben feliratkozott a gólszerzők közé, íme a találat videón:

Ibrahimovic az első fél óra végén ismét főszerephez jutott, ám a kemény belépőt (lenti videó) megúszta egy sárga lappal. Az első félidőben a manchesteriek akarata érvényesült, de újabb találat már nem született, az egygólos előny birtokában így is megérdemelten mehettek pihenőre.

A fordulás után is a svéd klasszis maradt a középpontban, az 55. percben szép egyéni villanás után duplázta meg a manchesteriek előnyét. A folytatásban az eredmény már nem változott: José Mourinho alakulata a három pontnak köszönhetően megszilárdította helyét a tabella hatodik fokán és beérte a Tottenham Hotspurt, ám a szintén 30 pontos rivális csak vasárnap lép pályára.

Premier League, 17. forduló

Szombat

West Bromwich – Manchester United 0-2 (0-1)

Korábban játszották:

Crystal Palace – Chelsea 0-1 (0-1)

Middlesbrough–Swansea 3-0 (2-0)

Stoke City – Leicester City 2-2 (2-0)

Sunderland–Watford 1-0 (0-0)

West Ham – Hull City 1-0 (0-0)

Vasárnap

14.30 Bournemouth–Southampton

17.00 Manchester City – Arsenal

17.00 Tottenham Hotspur – Burnley

Hétfő

21.00 Everton–Liverpool

Olvasói sztorik