Nemzetközi foci

Magyar származású elnöke lehet a PSG-nek

Az egykori francia elnök a labdarúgás világában vállalhat szerepet.

A francia – apai ágon magyar származású – Nicolas Sarkozy nevét úgy emlegetik, mint a PSG új elnökjelöltje. A 61 esztendős politikus, aki 2007 és 2012 között irányította országát, a GQ magazin exkluzív beszámolója alapján Nasser Al-Khelaifitól veheti át a párizsi klub elnöki pozícióját.

A PSG meglehetősen rossz formában van, bajnoki címvédőként csupán harmadik a bajnokságban, s Bajnokok Ligája csoportkörében is kiengedte kezéből a csoportelsőséget, így a nyolcaddöntőben a Barcelona ellen mérkőzhet majd meg. Tamim Al-Thani, katari sejk, a PSG tulajdonosa egyre feszültebb amiatt, hogy klubja nem úgy teljesít, ahogyan elvárná.

A tulajdonos a nyáron megköszönte Laurent Blanc vezetőedző munkáját, most pedig a klubelnököt, Nasser Al-Khelaifit mozdítaná el pozíciójából. Sarkozy politikai karrierje jelenleg nem a legfényesebb, a francia jobboldal elnökjelölt-állító választásának első fordulójában csúfosan leszerepelt, így könnyen elképzelhető, hogy a futball világában vállal szerepet.

A lap beszámolója szerint Sarkozy szoros barátságot ápol a klub tulajdonosával, s nagy szerepet vállalt abban is, hogy 2022-ben Katarban rendezik majd meg a világbajnokságot. Ráadásul a klub nagy rajongója, a csapat mérkőzéseinek 90 százalékán részt szokott venni. Ráadásul 2008-ban azt nyilatkozta egyszer szívesen vállalna szerepet az együttes életében. Lehet, hogy most jött el ennek az ideje?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.