Nemzetközi foci

Jön a szuperrangadó a Serie A-ban

A Juventus–Roma mellett Balogh Norbert és Sallai Roland vasárnap este a Genoa otthonában szerepelhet.

A második helyezett AS Romát fogadja a címvédő és listavezető Juventus az olasz bajnokság következő, 17. fordulójában. A meccs tétje nagy, hiszen a torinóiak győzelmük esetén hétpontos előnyre tehetnének szert a tabellán, vendégsiker esetén viszont a fővárosiak minimálisra csökkenthetik a hátrányukat. Az AS Roma vezetőedzője, Luciano Spalletti szerint egyenesen a bajnoki címért játszanak szombat este.

– A bajnokság végéig versenyben akarunk maradni, de nagyon kemény ellenféllel kell szembenéznünk. Ez egyedülálló lehetőség, hogy áthidaljuk a szakadékot – nyilatkozta.

A rómaiak a szezonban már többször megmutatták, hogy a nagy meccsekre kiválóan felkészülnek. A közelmúltban az AC Milan, a Lazio és az Internazionale elleni rangadókat is megnyerték, és eddig szinte csak a kisebb csapatok ellen veszítettek pontokat.

A Juve 23 éves argentin csatára, Paulo Dybala a Corriere dello Sport című napilapnak adott interjújában elmondta, számára a rómaiak legendás játékosáról, Francesco Tottiról is szól majd a rangadó.

– Totti része a világ futballtörténelmének. Mindig csodáltam, amikor a Palermo színeiben ellene játszottam, a mezét is elkértem. Ha belegondolok, hogy amikor debütált, én még meg sem születtem, libabőrös leszek. Negyvenévesen még mindig a kedvenc csapatában játszik, ez olyan álom, amelyet mindenki át akar élni – fogalmazott Dybala.

A Juventusnál Leonardo Bonucci, a brazil Dani Alves és a horvát Marko Pjaca továbbra is sérült, és vélhetően Andrea Barzagli sem játszhat még. A rómaiak közül Alessandro Florenzi, Leandro Paredes, Mohamed Salah és Bruno Peres küzd sérüléssel. A hazai pálya előnye hangsúlyosan a torinóiak mellett szól, az AS Roma ugyanis legutóbb 2010 novemberében tudott döntetlent elérni a Juventus otthonában, győznie pedig 2010 januárjában sikerült.

A három magyar játékos közül a sereghajtó Palermót erősítő Balogh Norbert és Sallai Roland vasárnap este a Genoa otthonában szerepelhet, a Bologna középpályása, Nagy Ádám pedig a Pescara ellen léphet pályára.

Serie A, 17. forduló:

Szombat, 15:
Empoli–Cagliari
18:
AC Milan–Atalanta
20.45:
Juventus–AS Roma
Vasárnap, 12.30:
Sassuolo–Internazionale
15:
Chievo–Sampdoria
Napoli–Torino
Pescara–Bologna
Udinese–Crotone
20.45:
Genoa–Palermo
Lazio–Fiorentina

Olvasói sztorik