Nemzetközi foci

Szívbemarkoló gesztus a klubtól! Az elhunyt drukker arcképe látható a mezeken – FOTÓ

Két évig harcolt a rák ellen a skót drukker, végül nem bírta a küzdelmet, így emlékeznek róla.

Két évet küzdött a rákkal a skót harmadosztályban szereplő Airdrieonians egyik legnagyobb fanatikusa, Mark Allison, aki végül 2016 végéig bírta a küzdelmet, majd elhunyt. A drukkernél még 2014-ben diagnosztizálták a betegséget, akkor azt mondta neki az orvosa, hogy csak három hónapja van hátra.

Allison azonban nem adta fel, megalapította a Fuck Cancer – azaz “Bas..a meg a rák” – jótékonysági szervezetet, amely összesen több mint 25 millió forintot gyűjtött a rászorulóknak.

A klub ezért egy megindító gesztust tett az elhunyt drukkere felé, arcképét a csapat mezén, a szponzor helyén helyezték el. A mezeket hamar elkapkodták a szurkolók, és továbbra is nagy érdeklődés mutatkozik irántuk.

Olvasói sztorik