Nemzetközi foci

Itt a vége! A Chelsea nem akar hosszabbítani ikonjával

A The Times információi szerint a Chelsea közölte a csapat ikonjával és kapitányával, John Terry-vel, hogy nem ajánlja fel számára szerződésének további egy évvel való meghosszabbítását. Azok után, hogy tavaly előbb elbúcsúztak tőle, majd visszakoztak, és végül csak ráhúztak még egy évet a szerződésére, a klub vezetősége idén hamar elhatározta magát.

Ehhez Terry életkorán, egyre szaporodó sérülésein és formáján túl az is nagyban hozzájárult, hogy a helyén játszó, nyáron visszaigazolt David Luizzal nem nagyon kap gólt a Chelsea háromvédősre átvariált hátsó alakzata, a londoniak a legutóbbi 9-ből 9 meccset nyerve vezetik az angol bajnokságot.

Terry az idény első 4 mérkőzését végigjátszotta – nem is szerepeltek vele rosszul: 3 győzelem és egy döntetlen a mérleg –, ám ezután többször is megsérült, és egy hatperces beugrást leszámítva – az Everton ellen – egyáltalán nem vett részt a nagy menetelésben.

A lap információi szerint már az is eldöntött tény, hogy a 36 éves Terry a szezont követően más beosztásban ugyan, de továbbra is a Chelsea kötelékében marad, a játékos ugyanis megígérte klubjának, hogy nem keres magának máshol játéklehetőséget, noha hatalmas összegekkel csábítják Kínába – írja az index.hu

John Terry 1996 júliusában, 14 évesen került a Chelsea utánpótlásához, és azóta a klub játékosa, aminek színeiben eddig 678 mérkőzésen szerepelt.

Olvasói sztorik