Cesc Fabregas helyzete nem túl rózsás az új Chelsea-menedzser, Antonio Conte kezei alatt, az olasz nehezen talál helyet a rendszerében az elmúlt idényben alapembernek számító spanyolnak – aki ennek ellenére remekül játszott és gólpasszt is adott másfél hete, a Manchester City elleni Chelsea-győzelemmel véget ért csúcsrangadón. Ám hiába, a következő bajnokin ismét a padon találta magát a szezonban eddig mindössze hat PL-mérkőzést kapó, és csak egyet végigjátszó Fabregas.
A volt Barca-játékos távozásáról szóló pletykák így újra felhangosodtak, sőt a Marca értesülései szerint konkrét ajánlatot is kapott a középpályás: a kínai Szuperligából évi 31 millió eurós fizetéssel csábították, azonban Fabregas ezt elutasította – mondván, hogy maradni akar Londonban, és harcolna a helyéért. Ha mégis távozásra kerülne a sor, a lap szerint Fabregas egy másik topligás élcsapathoz szeretne szerződni – ezzel a lehetőséggel kapcsolatban főként PL-riválisok, illetve az olasz sztárgárdák, a Juventus, a Milan és a Roma nevét hallani.