Vasárnap négy mérkőzést rendeztek az olasz élvonal tizenhatodik fordulójában 15 órai kezdettel. Az Empolit fogadta a Bologna, amelyben végre ismét a kezdőcsapatban kapott helyet Nagy Ádám, aki aztán végig a pályán tartózkodott. A Whoscored statisztikái szerint az 50 passza 90 százalékos pontossággal ért célba, ami holtversenyben a legjobb mutató a mezőnyben. A meccs gól nélküli dönetlennel ért véget.
Tovább zuhan a mélybe a Palermo, ezúttal a Chievo vitte el a három pontot a Renzo Barberából, a szicíliaiak zsinórban a kilencedik vereségüket szenvedték el és már tizenegy meccs óta nyeretlenek. A hazaiaknál Balogh Norbert végig a kispadot melegítette, míg Sallai Roland a 69. percben váltotta a pályán Hiljemarkot.
A torinói rangadón élvezetes meccset játszott egymással a Torino és a Juventus, a kilencven perc végén pedig a vendégek örülhettek. Az első játékrészben még a hazaiak szereztek vezetést Belotti révén, majd tizenkét perccel később Higuaín egalizált. A második Juve-gól is az argentin támadó nevéhez fűződik, gyönyörűen tartotta meg a labdát a tizenhatos előterében, majd befordult és kilőtte a jobb alsót. A 3-1-es végeredményt Pjanic állította be a hosszabbításban, a Juventus előnye így jelenleg hét pont a tabella élén.
Serie A, 16. forduló
Vasárnap
Cagliari – Napoli 0-5 (0-2)
Atalanta – Udinese 1-3 (0-1)
Bologna – Empoli 0-0
Palermo – Chievo 0-2 (0-1)
Torino – Juventus 1-3 (1-1)
Inter – Genoa 2-0 (1-0)
Hétfőn játsszák
19.00 Fiorentina – Sassuolo
21.00 AS Roma – AC Milan
Szombaton játszották
Crotone – Pescara 2-1 (1-0)
Sampdoria – Lazio 1-2 (0-2)