Nemzetközi foci

Öt gólig meg sem állt a Napoli idegenben – VIDEÓ

Dries Mertens mesterhármassal járult hozzá a sima győzelemhez.

Könnyed ujjgyakorlatot jelentett a Cagliari legyőzése a Napoli számára idegenben a Serie A tizenhatodik fordulójában. A nápolyiak már az első játékrészben erődemonstrációt tartottak, igaz ekkor még csak két gólig jutottak. A nagy nyomást a 34. percig bírta a Cagliari, ekkor azonban Hamsik passza után Mertens fordult kapura a tizenhatoson belül és kilőtte a bal alsót. A 45. minutumben Insigne érkezett egy beadásra, fejese a kapufát találta el, a kipattanót viszont már Hamsik értékesíteni tudta, így kétgólos előny birtokában vonulhatott szünetre a Napoli.


by Video-Sport


Marek Hamsik Goal HD – Cagliari 0-2 Napoli – 11… by LiG2Fr

Fordulás után is megmaradt az óriási vendég fölény és ez továbbra is megmutatkozott gólokban is. Zielinski az 51. percben életerős lövést zúdított a jobb sarokba, majd tizennyolc perccel később ismét érkezett a belga támadó, Mertens, aki az Insignétől kapott passz után nem hibázott ziccerben. A belga válogatott azonban nem állt meg két találatnál, három percre rá sikerült elérnie a mesterhármast egy nagyszerű egyéni alakítás után.


Piotr Zielinski Goal – Cagliari 0-3 Napoli 11… by footy-goals


Dries Mertens Goal HD – Cagliari 0-4 Napoli… by Bayeo


Dries Mertens Hattrick Goal HD – Cagliari 0-5… by EuropeanFootball

Olvasói sztorik