Nemzetközi foci

A Lazio középpályása elnézést kért rasszista megjegyzéséért

A Lazio labdarúgója, a bosnyák Senad Lulic hétfőn elnézést kért, amiért rasszista megjegyzéssel illette Antonio Rüdigert, a nagy rivális AS Roma német védőjét a két csapat vasárnapi rangadója után.

„Két éve még zoknit és nadrágszíjat árult Stuttgartban, most pedig azt hiszi, hogy egy fenomén. Ez nem az ő hibája, hanem a körülötte lévőké, akik civilizálatlan emberré tették” – nyilatkozta Lulic a római meccs után.

A német válogatott hátvéd – akinek az édesanyja Sierra Leone-i – a meccs előtt az Il Tempo című napilapban úgy fogalmazott, hogy a Laziót mint klubot egyszerűen semmibe veszi, majd a mérkőzés folyamán többször is kigúnyolta az ellenfél cserejátékosait.

Lulic később elismerte, nem helyénvaló, ahogy fogalmazott, a Lazio szóvivője pedig nyilatkozatban kért bocsánatot a klub és a középpályás nevében.

A bosnyák labdarúgó a közösségi oldalán azt írta: rájött, hogy a provokációra egy újabb provokációval reagált.

„Olyan országból jövök, amely sajnos jól ismeri a tragédiák okozta etnikai előítéleteket, ezért sajnálom, hogy a derbi utáni feszült helyzetben elragadtattam és helytelenül fejeztem ki magam” – tette hozzá.

A bocsánatkérés ellenére elképzelhető, hogy a Lazio játékosát eltiltással bünteti majd az olasz szövetség.

A rangadót az AS Roma nyerte 2-0-ra.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik