Mint ismert, a múlt hét elején újabb tragédia érte a futballvilágot: hétfő este Kolumbiában lezuhant a Lamia légitársaság egyik repülőgépe, rajta a Copa Sudamericana döntőjének helyszínére tartó brazil Chapecoense szinte teljes csapatával – a 71 ember életét követelő szerencsétlenséget mindössze hatan élték túl. A katasztrófában elhunytaktól a héten több világsztár és sportegyesület is megható búcsút vett – a Rangadó.hu pedig készített egy összeállítást a labdarúgás világának mostani sorscsapáshoz hasonló eseteiből, emléket állítva a rég- és a közelmúlt ily tragikus körülmények közt elhunyt sportolóinak.
A legrégebbi, egy teljes ország labdarúgását meghatározó légi szerencsétlenség 1949-ben, az Olaszországban akkortájt egyeduralkodó, sorozatban négy bajnoki elsőséget bezsebelő Torino csapatát érte. A „Grande Torino” becenévvel is illetett, válogatottakkal teletűzdelt csapat május 4-én éppen a Benficával vívott barátságos találkozóról tartott hazafele Portugáliából, amikor a repülőgép leszálláskor légörvénybe került, és a sűrű ködben a supergai bazilikának csapódott. A szerencsétlenségben a gépen utazó mind a 31 személy, a „bikák” összes játékosa és teljes edzői stábja életét vesztette – beleértve Valentino Mazzolát, a Torino és az olasz válogatott csapatkapitányát, a korszak egyik legkiválóbb játékosát is. Az utolsó meccseken ifjúsági játékosokkal kiálló csapat így is megnyerte sorozatban ötödik bajnoki címét az idény végén, de a klub aranykorszaka ezzel lezárult – a tragédiát nehezen kiheverő együttes azóta sem ért a „Grande Torino” sikereinek közelébe.
Bár ugyanez nem mondható el a Manchester Unitedről, a klub történetében ennek ellenére sötét nap 1958. február 6.: Münchenben a Busby-bébik első, legtehetségesebbnek tartott és nagy jövő előtt álló generációjának képviselői vesztek oda. A Matt Busby menedzser által összerakott, szemtelenül fiatal, nagyrészt saját nevelésű játékosokból álló csapat zsinórban két bajnokságot nyert, és az edző közbenjárásának hála az első év „bojkottja” után a frissen megalakult Bajnokcsapatok Európa-kupájának küzdelmeiben is képviselhette Angliát – ahol első nekifutásra csak a későbbi győztes Real Madrid tudta megállítani a 22 éves átlagéletkorú manchesterieket az elődöntőben. A csapat második alkalommal is eljutott a négy közé, hiszen a hazai 2-1 után 3-3-at játszott Belgrádban a Crvena zvezdával a negyeddöntőben, azonban a játékosok többsége nem ért haza a kelet-európai túráról: a 44 utast szállító repülőgép Münchenben leszállt üzemanyagért, felszállás közben azonban probléma adódott, így a kerítést átszakítva egy üres háznak csapódott, és kigyulladt.
A helyszínen húszan, a kórházban vagy afelé tartva további hárman vesztették életüket, köztük az ország legtehetségesebb játékosának tartott Duncan Edwards is, túlélte viszont az ütközést – a sérülteket mentő Harry Gregg kapus közreműködésének hála – a később legendává váló Sir Bobby Charlton vagy a sokáig élet-halál közt lebegő Busby is. A hihetetlen lelki trauma vagy a maradandó fizikai sérülések miatt a túlélők többsége nem folytatta a pályafutását, a Manchester United viszont ennek ellenére talpra állt a tragédia után: néhány év szünet után, a Busby-bébik új generációjával visszatért a csapat Anglia trónjára, tíz évvel később pedig a menedzser által oly hőn áhított BEK-győzelem is összejött a vörösöknek.
A Chapecoense-tragédiát megelőző legutóbbi – futballcsapatot érintő – légi-katasztrófa 1993. április 27-én történt. A zambiai válogatottat szenegáli világbajnoki selejtezőjére szállító repülőgép egyik motorja kigyulladt, és miután a pilóta véletlenül a jó motort kapcsolta le, a lendületét vesztett gép néhány száz méterre a gaboni Libreville partjaitól az óceánba csapódott. A balesetet senki nem élte túl, az összes játékos, a teljes szakmai stáb, és mind a 25 utas odaveszett. A zambiai játékosok emlékét a lusakai Hősök Földje síremlék őrzi, az ország válogatottja pedig majdnem húsz évvel később megnyerte története első és mindmáig egyetlen Afrika Kupáját – Gabon fővárosában, Libreville-ben…
