Nemzetközi foci

Először volt másodpilóta a repülőkatasztrófában elhunyt korábbi modell

Hátborzongató felvétel látott napvilágot a Kolumbiában lezuhant repülőgép másodpilótájáról, a mind­össze huszonkilenc éves, gyönyörű Sissy Ariasról.

A fiatal lány alig pár órával a Chapecoense futballcsapatát szállító repülőgép felszállása előtt adott interjút, amiben elárulta, hogy elmondhatatlanul boldog, hiszen életé­ben először ülhetett másodpilótaként egy utasszállító repülőgépen.

– A legfontosabb az, hogy a brazil csapat, amely velünk utazik, egy bolíviai légitársaságot választott. Ez talán még szerencsét is hozhat nekik – mondta Arias, akinek a szavai a tragikus események után igazán hátborzongatóan csengenek. Sisy egyébként gyerekkora óta rajongott a repülésért, ennek ellenére csak nemrég sikerült letennie a szükséges vizsgákat, és egészen sokáig modellként kereste a kenyerét. Arias Bolíviában közepesen ismertnek számított, többször szerepelt helyi televíziókban, és természetesen rengeteg férfi próbálta meg behálózni. A családtagjai szerint azonban a lánynak valójában egyetlen szerelme volt: a repülés.

Egyébként a felszállás előtt a brazil focicsapat, a Chapecoense több tagja is készített felvételeket a fedélzeten, amelyekből kiderül, hogy a játékosok remekül érezték magukat, sőt az egyikőjük még azt is megjegyezte, hogy ilyen pilótával és személyzettel biztosan minden a legnagyobb rendben lesz. A csapatból mindössze három játékos élte túl a szerencsétlenséget.

Többen is túlélhették volna

A túlélők közül ketten a személyzet tagjai voltak és elmondásuk szerint többen is megúszhatták volna a balesetet, ha követik az utasításokat. Az egyik légiutas-kísérő elárulta, hogy sokan, amikor megtudták, hogy zuhan a gép, egyszerűen felálltak a székükből, rohangálni kezdtek és hangosan kiabáltak. Szerinte neki például azért sikerült túlélnie a becsapódást, mert a szabályzatnak megfelelően magzatpózba gömbölyödött és igyekezett mozdulatlan maradni – pont ahogy azt mindenkitől kérik a stewardessek hasonló esetben – írja a blikk.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.