Nemzetközi foci

Felmérés: a futballisták nagy részétől távol áll a siker és a csillogás

Tízből négy labdarúgó nem kap rendszeresen fizetést, sokuknak pedig fenyegetésekkel is szembe kell nézniük.

A futballistákat képviselő nemzetközi érdekvédelmi szervezet (FIFPro) legfrissebb, kedden nyilvánosságra hozott felmérése szerint az általános véleménnyel szemben a világ labdarúgóinak nagy részétől távol áll a siker és a csillogás. A kutatás során 54 európai, afrikai, illetve észak- és dél-amerikai ország 14 ezer futballistáját kérdezték ki a keresetükről és annak sajátosságairól – igaz, a kapott válaszokat egy kalap alá vették, nem pedig az adott ország keresetéhez viszonyították, így némiképp torzított eredményeket kaptak.

A kutatás szerint a labdarúgók közel 60 százaléka keres kevesebbet, mint havi 2000 dollár (kb. 600 ezer forint), a nagy átlagnál tehát semmiképp sem beszélhetünk álombérezésről. Ráadásul ebből körülbelül 45 százalék havi juttatása az 1000, míg ezen belül 20 százaléké a 300 dollárt sem éri el – a vizsgált labdarúgók ötöde így 90 ezer forint alatti összeget keres.

Még érdekesebb adat, hogy a megkérdezettek 41 százalékánál előfordult már, hogy késett a fizetése. Ez főleg az afrikai országokban jellemző, hisz Tunéziában vagy Gabonban a labdarúgók több mint 90 százaléka említette ezt a problémát, de a felmérés alapján Bolíviában, Törökországban és Romániában is magas, 75 százalék körüli ez az arány. A kutatás egy másik problémára is kitér: a labdarúgók 16 százaléka kapott már komoly fenyegetést szurkolóktól – ez Brazíliában, Skóciában és Olaszországban a legjellemzőbb.

– Nem mindenkinek jut három drága autó. A futball világa teljesen más képet mutat, mint amit a szurkolók gondolnak. A nagy többség átlagos fizetésből él, rövid karrierje van, amely után bizonytalan jövővel kell szembenéznie. Szeretnénk elérni, hogy a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) jobban figyeljen oda, és ha például egy klub több mint egy hónapig nem fizet a játékosának, akkor indítson ellene eljárást. Ha pedig ez sem segít, büntesse meg az ország szövetségét – foglalta össze a jelentősebb problémákat Theo van Seggelen, a FIFPro főtitkára.

Olvasói sztorik