Nemzetközi foci

Posztjáról és pénzéről is lemondott Henrik Larsson

Rangadó
Rangadó

2016. 11. 24. 09:54

Kiesett a svéd élvonalból a Helsingborgs IF, ezért döntött a távozás mellett az edző.

A Feyenoord, a Celtic, az FC Barcelona és a svéd válogatott korábbi klasszis csatára, Henrik Larsson meglehetősen nagyot bukott edzőként, ugyanis csapata, a Helsingborgs IF kiesett az élvonalból.

A szakvezető két év után lemondott, de Mats-Ola Schulze klubigazgató elmondta, hogy Larsson úgy döntött, a szerződés szerint neki járó munkabérről is lemond. Ezzel az a célja, hogy támogassa a klubot a szükséges szerkezetátalakítási folyamatban, és a lehető leggyorsabban ismét az első osztályban szerepelhessenek.

A szakvezető azok után döntött a távozás mellett, hogy az együttes kiesését jelentő, a Halmstadtól elszenvedett vereséget követően maszkos szurkolók támadták meg őt és fiát, a csapatban csatárként játszó Jordant.

A vasárnapi találkozó után – amelyen a Helsingborgs vezető gólját éppen Jordan Larsson szerezte – a helyi ultrák nehezen viselték, hogy együttesük a 87. és 90. percben kapott gól következtében kikapott és kiesett. A lefújást követően a drukkerek pályára rohantak, székekkel és zászlókkal dobálták meg a játékosokat, Larssonról pedig letépték a mezt.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.