Nemzetközi foci

Van Der Vaart szerint jelenleg Thomas Doll a legalkalmasabb a Hamburg kispadjára

A holland kocsival jönne Budapestre, és a Fradi-edző nélkül nem is térne vissza Németországba.

Nyáron többször szóba került a Ferencvárost bajnoki címig vezető Thomas Doll neve német Bundesliga-csapatoknál, így korábbi klubjával, a Hamburger SV-vel is szóba hozták. A gyengén rajtoló együttesnél pár hete ismét őt emlegették, most pedig a szintén a nyári átigazolási időszakban a Fradival is összeboronált egykori hamburgi kedvenc, Rafael van der Vaart „ültette le” a német trénert az említett klub élére.

– Nagyon dühít és elszomorít a jelenlegi helyzet – utalta még nyeretlenül sereghajtó klub vesszőfutására egykori játékosa, a jelenleg a dán FC Midtjyllandot erősítő Rafael van der Vaart. – Labbadiának még négy-öt évig maradnia kellett volna, remek szakember, HSV-szív dobog benne. Jelenleg viszont Doll lenne a legjobb választás. Ha én lennék a sportigazgató, meg sem állnék Budapestig, Dollt beültetném az autómba, és már hoznám is.

Thomas Doll 2004 és 2007 között volt a Hamburg vezetőedzője, Van Der Vaart pedig 2005 és 2008 között erősítette első alkalommal a csapatot.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik